Czerván: több mint 10 ezer hektár mezőgazdasági területen keletkeztek árvízkárok
Az agrártárca eddigi információi szerint több mint 10 ezer hektár mezőgazdasági területen károsított az árvíz, valamint az ezzel összefüggő talajvíz és a védekezés – mondta az agrárgazdaságért felelős államtitkár az MTI érdeklődésére csütörtökön Mohácson.
Czerván György megjegyezte, hogy az árvízzel borított terület nagy része szántó, kisebb része legelő. A 10 ezerből mintegy 3 ezer hektárt az árvíz mellékhatásaként jelentkező talajvíz öntött el, és 500 hektárt a védekezéshez használva letapostak.
Az államtitkár hangsúlyozta, hogy az árvíz sújtotta mezőgazdasági területek és a károk felmérése még tart, pontos országos adatok csak akkor lesznek, ha a védekezés befejeződik.
„A jelentések folyamatosan érkeznek a megyékből, az már most látszik, hogy Győr-Moson-Sopronban és Komárom-Esztergomban jelentős károk keletkeztek” – jegyezte meg Czerván György.
A 8,2 milliárd forint keretösszegű, a természeti, időjárási károk mérséklését célzó kárenyhítési alapból új jogcímként árvízi károk miatt is lehet pénzt igényelni. Hozzátette, emellett a védekezés során elszenvedett károk kifizetésére egyeztetések folynak a vis major alap felhasználásáról a Belügyminisztériummal, és forrás igényelhető az Európai Szolidaritási Alapból is. Utóbbi azonban mezőgazdasági károk enyhítésére nem, csak a védekezési károk megtérítésére és új védekező rendszerek kiépítésére költhető. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
KSH: novemberben a kiskereskedelmi forgalom az előző év azonos időszakit 4,1, az előző havit 0,6 százalékkal haladta meg
2024. novemberben a kiskereskedelem forgalmának volumene a nyers adat szerint…
Tovább olvasom >NGM: láthatóan kezd visszatérni a lakosság bizalma
A kormány azon dolgozik, hogy a gazdaság jobban teljesítsen, így…
Tovább olvasom >Fidelity Kitekintés 2025: Az USA készen áll a reflációra
A republikánusok fölényes győzelme a novemberi választásokon jelentősen megváltoztatta a…
Tovább olvasom >