Áruházbezárási hullámot indít el a Karstadt csődje
A németországi Karstadt áruházlánc, illetve anyavállalata, az Arcandor csődje nyomán áruházbezárási hullám sújthatja Németországot a következő években.
Szakértők szerint a mintegy 200 Karstadt és Kaufhof áruház kétharmadát a következő években be kell zárni, így 45 német városban csak 60-70 maradna meg ezekből.
Főként a kisebb német városokban tűnnek majd el az Arcandorhoz tartozó áruházak, csak a 200 ezer lakosnál többel rendelkező településeken van esély arra, hogy bírják a versenyt az alacsonyabb árakon működő versenytársakkal.
Németország egyik legnépszerűbb és legnagyobb hagyományokkal rendelkező áruházlánca, a Karstadt tulajdonosa, az Arcandor június elején kért csődvédelmet. A lépés következtében 43 ezer alkalmazott munkahelyét fenyegeti veszély. Szakértők szerint az ország eddigi legnagyobb csődjéről van szó. Ilyen nagyságrendű csődeljárás Németországban eddig még nem indult – írja a Világgazdaság Online.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Elképesztő összeget közölt a Tesco: 12 milliárd forintnyi Clubcard kupont és utalványt adott vissza hűséges vásárlóinak
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Az Auchanban megduplázható a nyugdíjasoknak járó élelmiszer-utalványok 30 000 forintos értéke
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Tíz éve van jelen Magyarországon a Pepco – folytatódik az expanzió
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >