Áruházat nyit és Bricostore-boltokat bérel az OBI
Az OBI négy áruházzal gyarapítja hálózatát: kibérel három egykori Bricostore barkácsboltot, egy áruházat pedig márciusban megnyit Győrben.
Az OBI három főváros-környéki egykori Bricostore áruházat bérel ki a Bricostore Hungária Ingatlan Kft.-től. A jelenleg 24 áruházzal rendelkező OBI Hungary Retail Kft. a fóti, budakalászi és a soroksári Bricostore üzemeltetője lesz, így Budapesten és vonzáskörzetében rövidesen nyolcra emelkedik az OBI áruházak száma. A Gazdasági Versenyhivatalnak engedélyeznie kell a hálózatbővítést.
Március hetedikén pedig Győrben megnyílik a cég 25. barkácsáruháza, amely 8200 négyzetméterén 70 alkalmazottnak biztosít munkát. A kőbányai áruházat megelőzően – három éve – Keszthelyen és Gyöngyösön létesültek egyenként 7 ezer négyzetméteres OBI áruházak. A Bricostore utoljára 2007 decemberében nyitott új egységet, mégpedig Miskolcon, ahol már volt OBI és Praktiker áruház.
Más utat követ a másik német barkácslánc, a Praktiker. Amint Karl-Heinz Keth, a Praktiker Építési és Barkácspiacok Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója a Világgazdaságnak elmondta, a cég nem tervezi Bricostore üzletek átvételét, hanem az új „kisáruházas” koncepcióra összpontosít. A Praktiker 21-re növelte értékesítési pontjait azáltal, hogy egy hónap alatt Sátoraljaújhelyen és Komáromban nyitott egy-egy alig több mint ezer négyzetméteres „kényelmi” barkácsboltot. (Demeter Kálmán, Világgazdaság Online)
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Csökkentette az élelmiszerárakat az árrésstop és az online Árfigyelő bővítése
2025 áprilisában csökkent az infláció és az élelmiszerárak növekedési üteme…
Tovább olvasom >ÖRT-NMHH Minikonferencia: Merre tovább influenszer reklámozás?
Milyen szabályok vonatkoznak ma az influenszerekre? Hol húzódnak az etikai…
Tovább olvasom >Bővül az ALDI app: ezentúl kuponok is elérhetők
Újabb mérföldkőhöz érkezett az ALDI applikáció. A vásárlók mostantól bármely…
Tovább olvasom >