Arra kéri vásárlóit a SPAR, hogy ne halmozzanak fel óriási készleteket
Több boltlánc és a kereskedelmi szövetség után a Spar is közzétette a járvánnyal kapcsolatos tanácsait, illetve rendelési szabályait – írja az origo. A cég azt kéri, hogy senki ne halmozzon fel óriási készleteket, az online rendeléseket pedig kizárólag bankkártyával lehet kifizetni.
A Sparnál, a március 17-én, keddtől a webboltban leadott rendeléseket kizárólag online, előre fizetéssel lehet rendezni. A cég ezzel is szeretné csökkenteni a kiszállítók és a vásárlók közötti kontaktus idejét. A lánc egyúttal kéri a megrendelőket, hogy jelezzék rendeléseik leadása során, ha egészségügyi okok miatt zárt területről kérnének kiszállítást, ugyanis munkatársaik veszélyeztetett területekre nem léphetnek be.
A Spar-üzletek nyitvatartási ideje változatlan – írja a Napi.hu. A cég – az Országos Kereskedelmi Szövetség korábbi közleményében foglaltakkal összhangban – közölte, hogy a munkatársai azon vannak, hogy a mostani keresletnek eleget tegyenek. Azonban előfordulhat, hogy átmenetileg egy-egy időszakban különböző termékek pótlása a megszokottnál hosszabb időt vehet igénybe.
A Spar a honlapján felsorolta az OKSZ korábban közzétett tanácsait. Ezek a következők:
A kisgyermekek érdekében azt javasoljuk, ha megoldható a felügyeletük otthon, ne vigyék őket magukkal vásárolni!
Az eladótérben a vásárlók tartsanak biztonságos távolságot más személyektől, főképpen a pénztár előtti sorban álláskor!
Javasoljuk a készpénz nélküli fizetéseket az üzletekben, ami gyorsabb, kényelmesebb is. Ahol rendelkezésre áll, kérjük, vegyék igénybe az önkiszolgáló pénztárakat!
Vásárlás közben is fordítsanak figyelmet a Nemzeti Népegészségügyi Központ általános ajánlásaira is, amelyek szerint a kiskereskedelmi üzletekben tartózkodva a vásárló ne érintse meg az arcát, különösen az ajkakat, az orrát és a szemét kézzel!
Kövessék a köhögés és a légzés higiéniai protokollját! Köhögés vagy tüsszentés esetén takarják el a szájukat és az orrukat egyik könyökkel, vagy zsebkendővel, majd a lehető leghamarabb dobják be a zsebkendőt egy zárt szemetesbe! Az áruházban ne köhögjenek vagy tüsszentsenek az ott tartózkodókra, vagy a kihelyezett élelmiszeripari és más termékekre!
A válogatható frissárut (elsősorban péksüteményt) puszta kézzel ne fogják meg, használjanak erre a célra kihelyezett fogóeszközt, vagy eladótéri műanyag zacskót, esetleg papírzacskót, amibe be is csomagolhatnak. (origo)
Kapcsolódó cikkeink
Dinamikus bővülés a SPAR franchise hálózatában: 19 új üzlet Magyarországon
A SPAR franchise hálózata 2024 első félévében 19 új üzlettel…
Tovább olvasom >Hatékonyabb működésre álltak át a SPAR élelmiszer-termelő üzemei
Összesen több mint 18,1 milliárd forintot fordított a SPAR Magyarország…
Tovább olvasom >Digitális megoldásokkal csökkenti papírfelhasználását a SPAR
A logisztika és üzletek papírszükségletének csökkentését célzó kezdeményezéseivel újabb, több…
Tovább olvasom >További cikkeink
Új termékigazgatót nevezett ki az Auchan
Július 1-től Varga László látja el az Auchan Magyarország termékigazgatói…
Tovább olvasom >Milliók dönthetnek milliókról akár egy mozdulattal a Tescónál
Emberek millióinak kezében van újra több millió forint és környékbeli…
Tovább olvasom >Egészséges nyári táplálkozási tippeket ad az Eisberg növényi zsírokkal
Az igazi forró nyár beköszöntével sokan törekednek egészségesebben táplálkozni, de…
Tovább olvasom >