Áremelkedés érdekében szövetkeztek a teatermelő országok
A teatermelő országok Nemzetközi Teatermelők Fóruma néven szakmai szervezetet alapítottak, hogy elérjék az árak emelkedését.
Srí Lanka, India, Kenya, Indonézia, Malawi és Ruanda szerepel az alapító tagok között. Ez az öt ország felelős a világ teatermelésének több mint feléért. Hiányzik azonban a világ legnagyobb teatermelője, Kína. Megfigyelőként meghívták Kína és Irán képviselőit a szervezetbe, mert ezekben az országokban isszák a legtöbb teát.
Srí Lanka már 1994-ben javasolta, hogy a teatermelő államok hozzanak létre az olajtermelők OPEC nevű szervezetéhez hasonló kartellt. A tömörülés lehetővé tenné a termelők számára, hogy kivegyék a piac kezéből a tea árának megszabását. A kilencvenes évek közepén a kezdeményezés megbukott, most azonban meg tudtak egyezni mindenben a részt vevő országok.
Mahinda Samarasinghe Srí Lanka-i ültetvényügyi miniszter javasolta azt is, hogy az országok állapodjanak meg kvótákban. Azonban a szervezet legfontosabb céljai közt nem szerepel ez a pont. A miniszter szerint nyolcvanéves gondolat a kartell felállítása, történelmi jelentőségű lépés, hogy végre tető alá hozták az egyezséget.
A kartell megalapításakor egy kilogramm malawi tea 2,75 dollár volt. A Srí Lanka-i teaterméktanács elnöke, Jani Kuruppu szerint „a fogyasztók fizethetnek egy kicsit többet a teáért.” [origo]
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Új kampánnyal népszerűsíti a regionális termékeket az Edeka
Új reklámkampányt indított az Edeka Németországban, amelynek középpontjában a kereskedő…
Tovább olvasom >K&H: megjelentek a tiktokos csalók
Az adathalászok nem kérnek személyit az áldozataiktól – bárkit célba…
Tovább olvasom >Több százmilliót vesztettek az eltűnt csomagok miatt az európai webáruházaknak
Az európai online kereskedők több mint félmilliárd eurós bevételtől estek…
Tovább olvasom >