Arcápolás új szintre emelve
Az arcápolás piacán az innovációk soha nem látott ütemben formálják a fogyasztói szokásokat és elvárásokat, miközben a technológiai fejlődés új kapukat nyit a hatékonyabb és célzottabb bőrápolási megoldások felé. A fejlesztések nem csupán a luxusmárkák kínálatában jelennek meg, hanem egyre szélesebb közönség számára válnak elérhetővé.
A cikk a Trade magazin 2024/10. lapszámában olvasható.
Varga Luca, a L’Oréal Magyarország trade marketing managere az NIQ januártól júniusig terjedő adatait elemezve arra hívja fel a figyelmet, hogy továbbra is hihetetlenül dinamikus fejlődésben van az arcápolás kategória, 2024 első félévében 28,5%-os értékbeni növekedést láthattunk. A szakember szerint változatlanul elmondható, hogy évről évre tudatosabbak és tájékozottabbak a fogyasztók, illetve a skinfluencerek és tartalomgyártók mellett az üzletekben is egyre több információt kapnak a bőrápolásról és hatóanyagokról, így hajlandóbbak beruházni egy-egy magasabb árpontú, de számukra személyre szabottan illő formulára.
– Jelenleg a forgalom 94%-a drogériákban realizálódik. Azonban az elmúlt félévben a diszkonterek is komoly bővülést mutattak, majdnem 60%-kal nőtt ez az értékesítési hely a tavalyi évhez képest, ezzel is jelezve, hogy az árérzékeny vásárlók keresik és igénylik a kedvezőbb árakat a piacon. Bár a csatorna súlya a teljes piachoz képest még csak 1,4% – jelzi Varga Luca.
Suha György, a Caola Kozmetikai és Háztartás Vegyipari Zrt. marketing- és PR-menedzsere azt tapasztalja, hogy az elmúlt időszakban a funkcionális arcápolási termékek kategóriájában az eladások mind értékben (8%), mind mennyiségben (5%) emelkedtek. A szérumok és koncentrátumok kiemelkedő teljesítményt mutattak, különösen a magas hatóanyag-tartalmú kozmetikumok sikeresek. Meglátása szerint 2024-ben a kiskereskedelmi eladási csatornák között az online vásárlások dominanciája figyelhető meg.
Fehér Nóra, a dm Kft. szortimentmenedzsere a teljes női arcápolás kategóriába ad betekintést, mint mondja, a teljes piacon értékbeni és mennyiségi növekedés érzékelhető.
Színesedő paletta
Az első negyedévben került bevezetésre a L’Oréal Paris Bright Reveal termékcsalád, amely niacinamiddal veszi fel a harcot a napsugárzás, a bőröregedés vagy az akné által okozott sötét foltok ellen. Teljes körű rutint biztosít: arctisztítót, hámlasztót, szérumot, nappali krémet és SPF50+-os védelmet nyújtó fényvédőt is tartalmaz.
– A Mixa márkánkon az év első felében három szérumot vezettünk be, bőrgyógyászati ellenőrzés mellett, kifejezetten érzékeny bőrűek számára. Mindegyik aktív kiegészítők szuper kombinációjával rendelkezik, amelyek tökéletesen kiegészítik egymást – sorolja Varga Luca.
Idén a Mixa lemosókkal, arckrémekkel és egy hialuronsavas fényvédővel is gazdagodik. Egyszersmind a L’Oréal Paris márkán a kedvelt Revitalift Clinical C-vitaminos termékcsalád gyarapodik egy nappali géles hidratáló krémmel.
– Cégünk számára kiemelten fontos a fenntarthatóság, a tervezéstől kezdve a gyártáson át a szállításig. Folyamatos fejlesztéseket végzünk a zöldebb csomagolás érdekében. 2023 óta minden Garnier micellás vizünk flakonja 100%-ban újrahasznosított és újrahasznosítható műanyagból készül, a textilmaszkjaink csomagolása is lecserélődött az elmúlt években, papíralapú tasakba kerültek, alumíniumfólia nélkül, ezzel is csökkentve a környezeti lábnyomot – világít rá a L’Oréal Magyarország trade marketing managere.
Innovációk sora
Az idei évben a tudatos bőrápolás egyik új irányzata vált meghatározóvá, a skinimalizmus. Az átlag felhasználók is könnyedén, szakmai jártasság nélkül összeállíthatják ezt a fenntartható és gazdaságos rutint.
– A trend lényege, hogy maximum 3-4 termék szerepeljen az arcápolási rutinban, amelyekkel egyszerre egy bőrproblémára összpontosítunk. Ezen igényekhez igazodva igyekeztek a gyártók új megoldásokat bevezetni a piacra, amelyek alapfunkciójukon felül extra hatóanyagokkal járulnak hozzá az egészséges bőrkép kialakításához – vázolja Fehér Nóra. – De továbbra is meghatározó trend a dupla arctisztítás, amelyen belül megjelentek az arctisztítók tégelyes kiszerelésben, balzsam formátumban – avat be a dm Kft. szortiment-menedzsere.
A vevők az összetétel, a hatóanyagok és a kiszerelés alapján választanak bőrápolási termékeket. Árérzékenység is tetten érhető, főként a közepes és alacsonyabb jövedelműek körében.
– Erősödik az egyéni igényekre szabott készítmények és rutinok iránti érdeklődés. Az AI és a big data használata lehetővé teszi a bőr típusának, állapotának és az egyéni preferenciáknak megfelelő kompozíciók megszületését. Mindezeken túl, a fogyasztók egyre inkább előnyben részesítik a természetes, vegyszermentes változatokat. A „clean beauty” mozgalom elterjedése arra készteti a gyártókat, hogy minimalizálják vagy teljesen elhagyják a káros vegyi anyagokat, és helyettük természetes, bőrbarát komponenseket használjanak – fűzi hozzá a témához Suha György.
Fókuszban a hatékonyság
Az elmúlt időszakban a Caola számos innovatív fejlesztésen dolgozott, amelyek elsősorban a bőrproblémákra irányulnak. Ilyenek például az anti-aging szérumok, amelyek antioxidánsokkal és peptidekkel küzdenek a ráncok ellen, a hidratáló koncentrátumok hialuronsavval a mély hidratálásért, valamint a pigmentációt csökkentő szérumok C-vitamin és más aktív alkotóelemek kombinációjával a bőr elszíneződéseinek halványítására. A közeljövőben több kuriózummal készülnek, amelyek fokozzák a bőrápolás hatékonyságát.
– Törekvéseink középpontjában a fenntarthatóság áll, amelyet három kulcsfontosságú területen valósítunk meg. Elkötelezettek vagyunk abban, hogy termékeink csomagolását újrahasznosítható és környezetbarát anyagokból készítsük, minimalizálva a környezetre gyakorolt hatásunkat. Alapanyagainkat fenntartható forrásokból szerezzük be, és olyan előállítási módszereket alkalmazunk, amelyek támogatják a biodiverzitás megőrzését. Folyamatosan dolgozunk gyártási folyamataink optimalizálásán, hogy minimalizáljuk szénlábnyomunkat, ezzel is hozzájárulva egy zöldebb jövőhöz – tudjuk meg Suha Györgytől.
Szigorodó elvárások
A dm-nél értékben az arcszérumok a három top kategória egyike a nappali arckrémek és az arctisztítók mellett.
– A tudatos arcápolás égisze alatt szélesedik a szérumok és azáltal az üzletekben elérhető arcápoló hatóanyagok választéka. A legnépszerűbbek a peptidek, az antioxidánsok, a C-vitamin, a Q10, a bakuchiol, a niacinamide, a hialuronsav és a centella. Különválni látszik a ránctalanítás anti-aging és smart-aging vonala. A smart-aging egy komplexebb szemléletet tükröz, amelyben nemcsak a problémák kezelése, hanem a megelőzés is elengedhetetlen – informálja lapunkat Fehér Nóra.
Folyamatosan kerülnek a polcra a saját márkás és márkatermék-innovációk. A balea és alverde márkákon kívül exkluzív hazai és nemzetközi márkatermékek is bemutatkoznak.
A vállalat konszern szinten igyekszik élen járni a fenntarthatóság és a környezetvédelem terén. Fő törekvésük, hogy felelős fogyasztást elősegítő opciókat kínáljanak vásárlóiknak. Szortimentjükben egyre nagyobb arányban kapnak helyet olyan árucikkek, amelyek ökológiai szempontból is jövőképesek. Termékeik és ezáltal beszállító partnereik is fokozódó jelleggel kerülnek nagyító alá az egyes nyersanyagok, összetevők, illetve a teljes ellátási lánc átvilágítása során. //
Arcápolás mesterfokon: növekvő kereslet az arcápolási termékek iránt
Az NIQ által felmért öt arcápolási kategória – arclemosó, arcradír, arcmaszk, kozmetikai kendő, valamint, az arc- és szemránckrém – összességében 28%-os értékbeli növekedést ért el 2023. július–2024. június során az előző év azonos időszakához viszonyítva. Több mint 35 milliárd forintot költöttek a fogyasztók arcápolási készítményekre a vizsgált 12 hónapban. Mennyiségi eladásban is növekedést mutatott a legtöbb kategória, csak a kozmetikai kendők iránt csökkent a kereslet.
Arckrém
A legtöbbet arc- és szemránckrémekre költötték a fogyasztók a hazai kiskereskedelemben. A kategóriában értékben 28, mennyiségben 4%-os növekedés figyelhető meg. A bővülésnek köszönhetően a kategória 12 hónapos forgalma meghaladta a 22 és fél milliárd forintot. Ezt a szegmenst tekintve a gyártói márkák vannak fölényben, az értékbeli forgalom 90%-át adják. Értékben ugyan az árszínvonal-emelkedésnek köszönhetően a saját márkák tudtak dinamikusabban növekedni, azonban a mennyiségi eladásuk a gyártói márkákkal ellentétben csökkent az előző év azonos időszakához képest.
Arclemosó
Az NIQ által mért második legnagyobb arcápolási kategória az arclemosó, melynek az eladása megközelítette a 8 milliárd forintot 2023. július és 2024. június között. Az ezt megelőző 12 hónaphoz viszonyítva ez 37%-os forgalombővülést jelent. Mennyiségben alacsonyabb fokú a növekedés mértéke, 8%. A kategória teljesítményéhez a gyártói márkák járultak hozzá nagyobb mértékben. A gyártói márkás termékek a saját márkákénál jelentősebb 39%-os értékbeli és 11%-os mennyiségbeli növekedésüknek köszönhetően már a teljes arclemosópiac értékbeli eladásának 80%-át adják.
Arcmaszk
Az arcápolási kategóriák közül az értékbeli ranglista harmadik helyén álló arcmaszk eladása meghaladta a 3 milliárd forintot 2023. július és 2024. június között. Az ezt megelőző 12 hónaphoz viszonyítva ez 23%-os forgalombővülést jelent. Bár ebben a kategóriában a legalacsonyabb a gyártói márkák részesedése, hiszen az értékbeli forgalom 73%-át hasítják ki, dinamikusabb növekedést mutattak az elmúlt 12 hónapban, mint a saját márkás termékek.
Arcradír
Az arcápolás termékkategóriái közül az arcradír generálja a legkisebb forgalmat, piaca kevesebb mint 600 millió forintot ölel fel. Értékben 28, volumenben pedig 15%-kal nőtt az eladása az előző év azonos időszakához viszonyítva. A vizsgált 12 hónapban a fogyasztók leginkább a gyártói márkás termékeket vásárolták, értékbeli piaci részesedésük ugyanis 74%-os. A növekedés mértéke is a gyártói márkás termékek esetében nagyobb, hiszen értékben 30%-os növekedés figyelhető meg, míg a saját márkás termékek esetében 23%-os volt a bővülés.
Kozmetikai kendő
Az öt vizsgált kategória közül a kozmetikai kendők piaca egyedüliként mutatott értékbeli és mennyiségbeli csökkenést az időszakok között. Értékben 8%-kal esett vissza a forgalom, míg az eladott mennyiség 18%-kal csökkent. Itt is a gyártói márkák dominálnak, az értékbeli forgalom 77%-át hasítják ki. //
Online is erősít a Rossmann
Év elején debütált a Rossmann Rutin, amelyben egy teszt kitöltésével nemcsak bőrük állapotának és típusának megfelelő, márkafüggetlen termékajánlásokat kaphatnak a felhasználók, hanem azokat az általuk megadott árkategóriában azonnal meg is vásárolhatják a Rossmann webshopjában vagy mobilapplikációján keresztül.
A cég a sminkelés szerelmeseire is gondol: Virtuális Tükör szolgáltatásukkal minden eddiginél egyszerűbbé válik az online sminkvásárlás. A kiterjesztett valóságot használó technológia segítségével a Rossmann Online Drogériában közvetlenül a kosárba helyezés előtt a vásárló saját arcára próbálhatja az egyes sminktermékeket, jelentősen megkönnyítve ezzel a megfelelő színek és árnyalatok kiválasztását. //
Kapcsolódó cikkeink
Már itthon is elérhető Dirk Rossmann önéletrajzi írása
A klímakatasztrófával foglalkozó oköthrillerei után megjelent magyarul Dirk Rossmann, a…
Tovább olvasom >Az AI által generált reklámok negatívan befolyásolhatják a fogyasztói percepciót
Az NIQ legújabb kutatása szerint az AI által készített reklámok…
Tovább olvasom >Online gyógyszertár indításán dolgozik a dm Németországban
A dm drogérialánc 2025-től saját online gyógyszertárral kezd Németországban recept…
Tovább olvasom >További cikkeink
Master Good, Nestlé Hungária, Tesco Magyarország az idei győztes sorrend
A Trade magazin idén másodszor hirdette meg a Karácsonyi tv-reklámok…
Tovább olvasom >Átadásra kerültek a CO-OP Star idei Ezüstfenyő és Ezüstcsillag díjai
Ahogy minden évben karácsony előtt, úgy idén is, december közepén…
Tovább olvasom >Fogyó cégszámok, tartós félmilliós határ
2024-ben a társas vállalkozások száma várhatóan 12 ezerrel csökken, miközben…
Tovább olvasom >