Áprilisban nyílik a legújabb pesti bevásárlóközpont
A tervek szerint a húsvéti ünnepek előtt, április 14-én nyitja meg kapuit Budapesten, a Blaha Lujza téren álló Europeum Bevásárlóközpont. Az ABLON Group fejlesztésében épülő ingatlan 70 százaléka bérlőre talált, és az épületegyüttesben nyitotta meg 2010 nyarán a Marriott szállodalánc első magyarországi Courtyard hoteljét is.
„A bevásárlóközpont funkció kialakításánál az épület elhelyezkedése önmagában meghatározó tényező volt, hiszen alapvetően a mindennapi vásárlásokra szeretnénk helyezni a hangsúlyt, és ennek megfelelően lettek kiválasztva a kulcsbérlők is: a Hennes&Mauritz, a Müller, valamint a Deichmann” – mondta Lovro Adrienn, az ABLON Group magyarországi ügyvezető igazgatója. „Mellettük folyamatos a szerződéskötés a kisebb alapterületű üzletek bérlőivel, illetve az üzletek belsőépítészeti munkálatai is elkezdődtek 2010 decemberében” – tette hozzá az ügyvezető igazgató.
A kilencmilliárd forintos épületegyüttes megvalósításánál fontos szempont volt a nagykörúti homlokzat megtartása és beillesztése a körutat meghatározó nagyvárosi képbe. A fejlesztő szándéka szerint az Europeum Bevásárlóközpont 6.000 négyzetméteres kiskereskedelmi területe a klasszikus, kényelmes áruházi vásárlást hozza vissza a belvárosba. A főleg ruházati cikkeket forgalmazó boltok kínálatának minősége a felső-középkategóriát célozza meg, a nagyobb bevásárlóközpontokban megszokott minőséget ötvözi a gyorsabb és hatékonyabb vásárlás lehetőségével. A divatáru boltokon kívül az üzletházban lesznek szolgáltató és vendéglátó egységek is.
A fejlesztő tervei között szerepel a Blaha Lujza tér felújítása is, amely a környék fejlődésének is új lendületet adhat. Az ingatlanfejlesztő szerint az átalakítás során a tér arculatának egységes újraformálására van szükség. Amennyiben a főváros is elfogadja az ABLON fejlesztési terveit, úgy a beruházás a fejlesztő saját forrásainak felhasználásával várhatóan a nyár folyamán valósulna meg – írja a penzcentrum.hu.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
A piaci kihívások mellett is növekedni tudott a BioTechUSA-cégcsoport
Közzétette éves jelentését a tisztán hazai tulajdonú BioTechUSA-cégcsoport: a gazdasági…
Tovább olvasom >Megújult a KOMETA – Jó étellel a jó életért
Buona vita!, azaz jó élet lett az olasz gyökerekkel is…
Tovább olvasom >Megnövelt kapacitással segíti a húsvéti visszaváltást a MOHU
Az ünnepek közeledtével várhatóan a boltok forgalma növekedni fog, így…
Tovább olvasom >