Áprilisban a vártnál nagyobb mértékben gyorsult az infláció Olaszországban
Olaszországban áprilisban az elemzők által várt 8,2 százalék helyett 8,3 százalékkal nőttek a fogyasztói árak éves szinten, miután márciusban 7,6 százalékos emelkedést mértek – közölte az olasz statisztikai hivatal, az Istat előzetes adatok alapján kedden.

A feldolgozott élelmiszerek, a feldolgozatlan élelmiszerek, valamint a közlekedési szolgáltatások esetében lassult a fogyasztói árak növekedési üteme áprilisban
Az Istat előzetes adatai alapján a fogyasztói árak havi összevetésben 0,5 százalékkal emelkedtek az elemzők által előrejelzett 0,3 százalékos növekedés helyett, miután márciusban 0,4 százalékos havi szintű csökkenést regisztráltak.
Az Istat közleményében megjegyezte, hogy az éves szintű infláció gyorsulását elsősorban a nem szabályozott energiaárak emelkedése okozta. A nem szabályozott energiaárak éves emelkedése 26,7 százalékra gyorsult áprilisban a márciusi 18,9 százalék után. A szabályozott energiaárak pedig áprilisban 26,4 százalékos csökkenést mutattak, míg márciusban 20,3 százalékosat.
A feldolgozott élelmiszerek, a feldolgozatlan élelmiszerek, valamint a közlekedési szolgáltatások esetében lassult a fogyasztói árak növekedési üteme áprilisban.
Az uniós összehasonlítási célokra kalkulált harmonizált fogyasztói árindex (HICP) áprilisban éves szinten 8,8 százalékra emelkedett a márciusi 8,1 százalékról, havi összevetésben pedig 1,0 százalékos emelkedést mutatott a márciusi 0,8 százalék után. Elemzők 7,8 százalékos éves szintű és -0,1 százalékos havi szintű HICP-adatra számítottak.
Az energiaárak és feldolgozatlan élelmiszerek árának figyelembevétele nélkül számított maginfláció áprilisban is a márciusival megegyező 6,3 százalék volt Olaszországban.
Az Európai Központi Bank monetáris politikájának alakítása szempontjából kiemelt hangsúlyt helyez a maginfláció értékelésére.
Kapcsolódó cikkeink
Nagy Márton: a legfontosabb feladat a gazdasági növekedés felpörgetése
A legfontosabb feladatnak nevezte Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter a gazdasági…
Tovább olvasom >KSH: a kiskereskedelmi forgalom az előző év azonos időszakit 0,4 százalékkal haladta meg, az előző hónaphoz képest 0,5 százalékkal mérséklődött
Márciusban a kiskereskedelem forgalmának volumene a nyers adat szerint 0,4…
Tovább olvasom >Az NGM elégedett a kiskereskedelmi forgalom bővülésével
A kiskereskedelmi forgalom márciusi megtorpanása csupán átmeneti, technikai jelenség, amelynek…
Tovább olvasom >További cikkeink
Május 19-től jön az új árrésstop a drogériákban – több ezer termék lehet érintett
Gulyás Gergely kancelláriaminiszter bejelentése szerint május 19-én hatályba lép a…
Tovább olvasom >Imádják a nyereményjátékokat a magyar vevők egy friss kutatás szerint
Szinte minden magyar vásárló hajlandó többet költeni, ha ezzel nyerési…
Tovább olvasom >Fenntarthatóság felsőfokon: országos terjeszkedéshez érkezett a Rossmannban a Respray újratöltő automata
Országos méretűvé nőtte ki magát a világ első spray termékeket…
Tovább olvasom >