Április közepétől foodora néven működik a foodpanda
Április közepétől foodora néven működik a foodpanda ételrendelő platform, a márkanév váltása mellett az üzleti modell változatlan marad – közölte a Delivery Hero Hungary Kft. ügyvezetője kedden Budapesten, a cég sajtótájékoztatóján.

Nem sokáig marad ez a logó
Radeczky Zoltán elmondta: a rendeléshez szükséges applikáció frissítése április 11-én kezdődik, májusban pedig reklámkampányt indítanak, ami egyebek mellett az új név megismertetését szolgálja.
Az ügyvezető felidézte: az 1999 óta működő, magyar alapítású NetPincér 2016-ban lett a világszerte több mint 70 országban jelenlévő Delivery Hero vállalatcsoport tagja. A Delivery Hero európai regionális szervezetén belül nyolc országban – a négy skandináv országban, valamint Magyarországon, Ausztriában, Csehországban és Szlovákiában – használják majd a foodora nevet, illetve itt történik egységes arculati frissítés.
Radeczky Zoltán ismertette: a foodorával is megmarad a cég több mint 5000 éttermi és üzleti partnere, továbbra is együtt dolgoznak mintegy 4000 szerződött futárpartnerükkel, és kiszolgálják a több mint 2 milliós megrendelői bázisukat.
A készételek mellett 2020 decembere óta élelmiszereket és tisztítószereket is lehet rendelni a platformon. A foodora márkaernyő alatt a vállalat saját, 13 bolthelyiségből szállító élelmiszerüzlet-hálózata, az év elején egymilliomodik rendelését kiszállító panda market is új nevet kap, a továbbiakban foodora market néven működik tovább – közölte az ügyvezető.
Radeczky Zoltán a további tervek között említette a hamarosan elinduló előfizetői programot. Havidíj ellenében ingyenes kiszállítást és egyéb kedvezményeket kínálnak majd a programban résztvevő éttermekből és üzletekből.
A Delivery Hero Hungary Kft. árbevétele 18 milliárd forint volt 2021-ben, az évet 741 millió forint veszteséggel zárták, a 2020-as 10 milliárd forintos árbevétel és a 346 millió forintos adózott eredmény után.
Kapcsolódó cikkeink
A pénzügyi kockázatok ellenére is elkötelezett maradt a Delivery Hero a spanyol Glovo mellett
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Szobaszerviz helyett ételrendelés
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Szobaszervíz helyett ételrendelés – házhoz megy a lángos
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
OKSZ: Az infláció sem indokolja már az árrésstop fenntartását
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >KSH: augusztusban a fogyasztói árak az előző év azonos hónapi értékeket átlagosan 4,3 százalékkal haladták meg
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Madár István: Árstopok nélkül magasabb lenne az infláció
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >