Anya és fia hamis üvegvisszaváltó kuponokkal csalt ki több millió forintot egy áruháztól
Elfogták a rendőrök azt a nőt és fiát, akik több mint 3 millió forintot csaltak ki egy kiskunhalasi áruháztól az üvegvisszaváltó automatához gyártott hamis visszatérítési igazolásokkal – közölte a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság szerdán az MTI-vel.
A tájékoztatás szerint a Kiskunhalasi Rendőrkapitányság munkatársai feljelentés alapján kezdtek el intézkedni múlt pénteken, ennek során néhány órán belül sikerült azonosítani egy 70 éves nőt és 48 éves fiát, akik 2024 augusztusa óta folytatták csalássorozatukat.
Kezdetben nem visszaváltható üvegeket láttak el hamis vonalkódos címkékkel, majd visszaváltották azokat. Később a módszerüket megváltoztatták, otthon gyártott hamis kuponokat – úgynevezett vouchereket – használtak, amelyeket azután önkiszolgáló kasszánál váltottak be. Csak kisebb értékben vásároltak, így a fennmaradó összeget készpénzben kapták vissza.
A rendőrség a párost gyanúsítottként hallgatta ki, a bankszámláikon lévő pénzt lefoglalta. A nyomozás jelenleg is tart, a hatóság vizsgálja, hogy más üzletekben is követtek-e el hasonló bűncselekményeket.
Kapcsolódó cikkeink
Hamis DEICHMANN webshopokkal és közösségi profilokkal próbálkoznak a csalók
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Önkormányzati üzenet vagy adathalász átverés? ‒ Zárt rendszereket követel a lakosság biztonsága
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Médiaunió: Érzelmi manipulációval csalnak ki milliókat – már Magyarországon is
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Az MNB 6,5%-on tartja az alapkamatot – romlott a növekedési kilátás
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Lezárult az Eisberg lengyelországi gyárának felvásárlása is
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Nőtt a Tesco forgalma a pénzügyi év első felében, javult a közép-európai üzletág értékesítése is
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >