Magazin: „Amikor kommunikálsz, ne a cégedre – a márkádra gondolj!” – Geszti Péter
Arculattervezés, influencer marketing, tartalomgyártás és kampánytervezés voltak a témái a GPS 2.0 marketingszemináriumnak. A RaM Colosseum színpadán Geszti Péter informatív és szórakoztató előadásait számos meghívott vendég gazdagította. „Ez mind oké, de mikor jön már Ördög Nóra?” (Geszti P.) Beszámolónk az eseményről.
Ki vagy, és mi a küldetésed? Miben vagy jobb a versenytársaidnál, és mit szeretnél, hogy gondoljanak rólad? A branding fogalmával és alapkérdéseivel kezdődött a GPS 2.0 kkv. marketingszeminárium november 9-én. Színpadon: Geszti Péter.
– Amire egy cégnek mindenképp szüksége van, akár kétfős kisvállalkozás, akár többmilliárdos nagyvállalat, az a márkaépítés és a kommunikáció – hangzott el az első szekció bevezetőjében, ahol a kommunikációs szakember bemutatta az arculattervezés lépéseit, kezdve a jó és rossz márkanevek ismérveivel, majd a logótervezés sémái kapcsán megnevezte a tervezéskor felmerülő téves megközelítéseket, hibás szempontokat. A résztvevők számtalan értékes gondolatot kaptak a szakembertől, aki többek között olyan részletekre is kitért, mint például, hogy miért nézzük meg logónkat a versenytársaké között.
– A brandépítés egyik legfontosabb szempontja, milyen kommunikációs felületeken fog a márka megjelenni, milyen eszközökhöz kell az arculatnak igazodnia. Egy branding kampány során viszont mindig tartsuk szem előtt: annak a feladata az új imázs bemutatása, nem az azonnali eladásnövelés – emelte ki.
Törékeny bizalom
Magyarország egyik legismertebb influencere, valamint a téma szakértői osztották meg értékes tapasztalataikat az influencer marketingről szóló második szekcióban.
– A hagyományos reklámozás kezd elavulttá válni, a jövőben a marketingköltések az influencer marketing felé fognak tolódni – mondta Geszti Péter. – Felmérési adatok szerint a hagyományos reklámozásnál kétszer magasabb értékesítést képes realizálni az ún. word of mouth, vagyis a szájról szájra terjedő reklám. Emellett a közösség és az újdonság ereje, valamint az organikus SEO, azaz minél többen beszélnek a márkáról a közösségi médiában, a Google-találatokban, az annál előkelőbb helyen jelenik meg; mindazok az okok, amelyek a jövőben az influencer marketing szerepét fogják még tovább erősíteni.
Hangsúlyozta, hogy csak az őszinte, hiteles kapcsolat működik; ha az influencer magára erőlteti a márkát, nem lesz eredményes az együttműködés. Ezt az érzékeny pontot a szakember egy amerikai felmérés adataival is alátámasztotta: 2016-ban a milleniálok 92%-a bízott jobban az influencerek általi hirdetésekben, 2018-ban viszont már 52% válaszolta azt, hogy kevésbé bízik ebben a kommunikációs formában. A jelenlévők betekintést nyerhettek az influencer marketing posztonkénti és kommunikációs felületenkénti átlagos árazásába is, és több exkluzív filmet is láthattak, amelyekben influencer kampányok megrendelői beszéltek tapasztalataikról.
Juhász Noémi, a Bug TV influencer marketing szakértője ismertette egy kampány általános kulcselemeit, valamint a márka és a kampány céljainak leginkább megfelelő influncer kiválasztásának szempontjait. Az együttműködési folyamatban a koncepció minden részletre kiterjedő, pontos ismertetése szükséges, az elkészített videókat és posztokat pedig minden esetben értékelni kell, megfelel-e a kitűzött céloknak. A gyakori hibákon túl, a lezajlott kampány értékelésének szempontjainál olyan részletekre is kitért, hogy felületenként és a követők száma, összetétele alapján, hogyan kell helyesen értelmezni a kapott elérési számokat.
Így látja az influencer
Ördög Nóra ma az egyik legfoglalkoztatottabb influencer. A pódiumbeszélgetésen elmondta, milyen szempontok szerint közelít egy megállapodáshoz. A hitelesség kérdése minden esetben az elsők között szerepel:
– Csak olyan márkával dolgozom együtt, amit a családunk valóban használ, így ezek mögött a posztok mögött mindig személyesen én vagyok. Ragaszkodom, hogy pontosan legyenek rögzítve a kampány céljai és a márka elvárásai, mindehhez pedig legyen szabadságom azokat a saját gondolataim által közvetíteni.
A beszélgetéshez csatlakozott a Woom Bikes részéről Fodor Fanni és a Stilianos babauszoda képviseletében Varga Vivien, akik megrendelői oldalról számoltak be az Ördög Nórával való influenceri együttműködések tapasztalatairól.
Az organikus kapcsolódáshoz Ördög Nóra hozzátette:
– Ha a termék magából az influencerből is őszinte lelkesedést vált ki, az megsokszorozza az együttműködés eredményeit.
„Az egész világ egy cicás mém”
A szeminárium harmadik része a releváns, hatékony tartalomgyártás kérdéseit tárgyalta. Az eredményes kommunikáció ismérveit és a kerülendő elemeket Geszti Péter számos pontban összefoglalta. Eredményes lesz a poszt, ha megosztásra ingerlő tartalommal bír, ha játékra és kommentelésre ösztönöz, vagy videót tartalmaz. Fontos a vizuális tartalmak megfelelő minősége, Geszti Péter emellett a facebookos élő videók készítésének hatékonyságát is kiemelte, hozzátéve, hogy mint a marketing minden elemét, ezt is átgondoltan, valóban érdeklődésre számot tartó esetekben kell használni.
– Mindig márkához kapcsolódó, saját tartalmat kell készíteni. Használja bátran mindenki a kreativitását, mert mindenkinek van egy jó ötlete. Viszont sose veszítsük szem elől azt, amiről szólni szeretnénk – emelte ki a szakember.
Hogyan ne gyűlöltessük meg magunkat vásárlóinkkal? provokatív címmel érkezett a témához Kovács Nándor, a Wavemaker Hungary digitális részlegének vezetője, aki tartalomgyártásról szóló előadását olyan alapelvek rögzítésével kezdte, mint hogy a vásárlást követően ne zaklassuk tovább a fogyasztót ugyanannak a terméknek a rossz beállítású hirdetésével, ehelyett termékünk életciklusa alapján számoljuk ki, várhatóan mikor lesz az vásárlónk számára ismét aktuális. A hirdetéseknél a lokális, pontos célzás erejét, a szövegezés ismérvei közül pedig a történetmesélés hatékony eszközét emelte ki előadásában.
A harmadik szekciót Geszti Péter márkaszervize zárta, amelyben két kiválasztott vállalkozás, egy szépségklinika és egy rögzítéstechnikai nagykereskedés kapott cégre szabott kommunikációs tanácsokat.
Terv nélkül ne építkezz!
A kampánytervezés stratégiai lépéseit bemutató negyedik, utolsó részt Geszti Péter fontos alapelvvel kezdte: a marketing világában bármely szakterület felé is indul el egy vállalkozás, a marketingstratégia, a kommunikációs stratégia és a kampánytervezés hármasának sorrendjét mindenképpen be kell tartani. A témához esettanulmányként az Update márka rebranding kampányával kapcsolatos tanulságokat adta át a jelenlévőknek.
Jobbágy Tamás, a Wavemaker Hungary kutatási vezetője a témát olyan információkkal gazdagította, melyek a tervezést megelőző lépéshez, a kutatási tevékenységhez nyújtanak segítséget. Előadása elején hangsúlyozta, hogy a kutatás a cég elemi érdeke, melyben a reprezentativitás nélkülözhetetlen alapelv, így annak a márka fogyasztóin és nem a személyes kapcsolatokon kell alapulnia. Részletesen bemutatta a főbb kutatási irányokat, módszereket és azok alkalmazhatósági területeit, emellett a rendelkezésre álló adatbázisokat egy csokorba gyűjtve, kitért arra a számos lehetőségre, melyekkel a kisebb költségvetésű cégek maguk is hasznos adatokhoz juthatnak.
Jung Andrea
Kapcsolódó cikkeink
Te leteszed legalább ma a mobilod?– Dr. Aczél Petra a FutureTalks podcastban
Ha valaki még egy ünnepen is a mobilját nézi, ha…
Tovább olvasom >Szépségünnep: Sikerrel zajlott a 3. Beauty Expo
A szeptember 6-án, Budapesten megrendezett 3. Rossmann x Krémmánia Beauty…
Tovább olvasom >Dr. Szvetelszky Zsuzsanna: „A középvezetők megnyerésével pozitívan lehet befolyásolni a vállalati informális kommunikációt” – Folytatódik a Trade magazin Business Podcastja
Nincs közösség pletyka nélkül, és a pletyka egy szervezeten belül…
Tovább olvasom >További cikkeink
Master Good, Nestlé Hungária, Tesco Magyarország az idei győztes sorrend
A Trade magazin idén másodszor hirdette meg a Karácsonyi tv-reklámok…
Tovább olvasom >Átadásra kerültek a CO-OP Star idei Ezüstfenyő és Ezüstcsillag díjai
Ahogy minden évben karácsony előtt, úgy idén is, december közepén…
Tovább olvasom >Fogyó cégszámok, tartós félmilliós határ
2024-ben a társas vállalkozások száma várhatóan 12 ezerrel csökken, miközben…
Tovább olvasom >