Amerikai piacra exportál a sörfőző berendezéseket gyártó magyar startup
A Brewie házi automata sörfőző berendezéseket gyártó cég ezen a héten megkezdi előrendeléseinek kiszállítását az amerikai piacra, az első, 250 gépet tartalmazó szállítmány értéke 150 millió forint – közölte a cég az MTI-vel.
A társaság a magyar technológiai ipar kiemelkedő szereplői között megjelent az idei hannoveri CeBIT-en.
A projekt nemzetközi felfuttatását segítő Magyar Nemzeti Kereskedőház (MNKH) közleménye idézi Oláh Zsanettet, az MNKH vezérigazgatóját, aki elmondta, hogy a kereskedőház Innotrade Programja több mint százezer dolláros megrendeléshez segítette a céget. Reményét fejezte ki, hogy a CeBIT újabb mérföldkövet jelent majd a Brewie számára.
A Brewie csapata 2014 év elején alakult, és a közép-kelet-európai térség eddigi legsikeresebb közösségi finanszírozási kampányait tudhatja magáénak, hiszen 720 ezer dollár, vagyis közel 220 millió forint értékben gyűjtöttek forrást az interneten a sorozatgyártás megindításához.
Az MTI kérdésére a cég közölte, hogy a sorozatgyártás novemberben megindult, 20 literes kapacitású gépeik Tajvanon készülnek, termékeik 98 százalékát külföldön értékesítik, megrendeléseket a fogyasztói és az üzleti szegmensből egyaránt kapnak. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Így juthatunk ajándék sörökhöz Budapest legtrendibb helyein
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Történelmi beruházás a Drehernél: új erjesztőtartályok kerülnek a kőbányai mélybe
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Adventi hangulatot varázsolnak a Borsodi téli sörkülönlegességei
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Friss kutatás: A magyarok szerint ezek a karácsony elengedhetetlen részei
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A Lidl, a Novartis és a HungaroControl is a legjobb munkahelyek között
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Budapest legnagyobb pop-up karácsonyi vására hazai kézműves termékekkel
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >
