Amerikában menő a magyar meggy
Az újfehértói fürtöst nagyon szeretik, csak túl nehéz kiejteni a nevét, ezért Balaton lett belőle.
Hazánkban a második legnagyobb területen termesztett gyümölcs a meggy, Magyarország a termesztésében és a fogyasztásában is a világ élvonalába tartozik. Kivételes helyzetben van, hiszen fajtáink különlegesek a világ többi részén termesztett gyümölcshöz képest: kevésbé savanyúak, harmonikusabban tartalmazzák a savakat, cukrokat, ezért nagyon ízletesek frissen és lekvárnak, befőttnek, kompótnak feldolgozva is – mondja a szakember.
Már Amerikában is termesztik
A magyar meggy népszerűségét jelzi, hogy a tengerentúlon, az Egyesült Államokban is egyre nagyobb területen termesztik. Mindez magyar származású kertészeknek köszönhető, akik meghonosították ott az újfehértói fürtös fajtát, amely nagyon jól honosodott, és hamar nagy kedvence is lett az ottani termesztőknek. Sajnos, nem ezen a néven termesztik, mert nagyon nehéz lett volna kiejteni, ezért – Magyarországhoz kötődően – a Balatonról nevezték el. A fajtát az Egyesült Államokban egyre nagyobb területen termesztik, és komoly összegeket fordítanak arra is, hogy egészségvédő hatását vizsgálják és népszerűsítsék.
Sem zöldséget, sem gyümölcsöt nem szabad már öntözés nélkül ültetni
De a szakemberek nemcsak Amerikában, itthon is folyamatosan azon dolgoznak, hogy minél sikeresebb fajtákat állítsanak elő, amelyek megfelelnek a megváltozott kihívásoknak és igényeknek. Az ugyanis nyilvánvaló, hogy a klímaváltozás hatására Magyarországon sem zöldséget, sem gyümölcsöt nem szabad már öntözés nélkül ültetni, telepíteni, mert az hatalmas kockázattal járna. Amit megtetéznek egyéb klimatikus tényezők: a kora tavaszi fagy, a szélsőséges hőmérsékletek.
Bár úgy tartják, a meggy, mivel nyár derekára leérik, az aszályos időszakoknak nincs igazán kitéve, a szakértő azt mondja, a meggytermesztés akkor lépne tovább igazán, ha az új, modern ültetvényeken már öntözésesen dolgozhatnának, így több és szebb gyümölcs kerülhetne egyenesen a fogyasztók elé. Jelenleg a megtermelt meggy nagy része feldolgozásra megy, pedig a gazdák friss fogyasztásra szánt gyümölcs értékesítésével jobban járnának; igaz, ehhez sok esetben más fajtákat is kellene termeszteniük.
Megnyújtanák a szezont
Cél olyan fajtákat találni, amelyek fái kisebbek, mert így könnyebb leszedni a gyümölcsöt. A szakemberek dolgoznak azon is, hogy a mostani, szűk egy hónapos értékesítési szezont hosszabbá tegyék, olyan fajtákkal is kísérleteznek, amelyek a mostani ültetvényekben található fő fajták előtt vagy után érnek. Keresik a tárolás optimális módját is, mert így akár a cseresznye kihívója is lehetne a gyümölcs. A fajtajelöltek már megvannak, és 5-10 év múlva már a gazdákhoz kerülhetnek az újonnan nemesített meggyfajták itthon és akár a tengerentúlon is. (hirado.hu, M1/Magyar Gazda)
Kapcsolódó cikkeink
Komoly tárgyalások zajlanak a vámháború lezárásáról
Csak őszinte szándékkal lehet tárgyalni – így reagált a kínai…
Tovább olvasom >Új piacokat keres az EU az élelmiszeripar számára
Az amerikai piac kiesése komoly kihívást jelent az Európai Unió…
Tovább olvasom >Az Egyesült Államok kormánya betilt több szintetikus élelmiszerszínezéket
Az Egyesült Államok kormánya betilt több, széles körben használt szintetikus…
Tovább olvasom >További cikkeink
GKI Elemzés: EU-s források nélkül csak döcögne a hazai gazdaság
Idén május 1-én ünnepeljük uniós csatlakozásunk 21. évfordulóját. EU-s tagságunknak…
Tovább olvasom >NGM: mindig fellépünk az indokolatlan áremelés ellen, a következő hónapokban tovább csökkenhet az infláció
Áprilisban az infláció mértéke 4,2 százalékra, míg az élelmiszerinflációé 5,4…
Tovább olvasom >A vártnál magasabb lett az április infláció
Áprilisban 4,2 százalékos volt az éves infláció, havi szinten pedig…
Tovább olvasom >