Amerika kedvenc whiskey-jéről számokban

Szerző: trademagazin Dátum: 2013. 09. 12. 10:15

Egy kis barlangi forrás az egyik titka annak, hogy Jack bácsi whiskey-je az amerikaiak kedvencévé tudott válni. Pont emiatt nem lehetne ezt az italt a világ bármely más részén gyártani. A hagyaték egyre bővül – akárcsak a lepárlók, úgy a kádárműhelyek és a raktárak száma is emelkedik. A legújabb beruházás 100 millió dollárba kerül.

a_hires_hordok_egyike

150 éve ugyanott

 

A Brown-Forman, a Jack Daniel’s anyatársasága a közeljövőben több mint 100 millió dollárt költ lepárlóinak termelési, valamint raktározási kapacitásának növelésére. A történelmi szeszfőzde, már 150 éve működik ugyanott, ahol egykor a nagymester, Jack Daniel megalapította. Jeff Arnett lepárlómester szerint ennek a beruházásnak köszönhető, hogy Amerika kedvenc whiskey-jének nem kell költöznie, és a hagyományokat megőrizve „továbbra is minden csepp Jack Daniel’s Lynchburgben készülhet”. A beruházásról Tennessee állam kormányzója, Bill Haslam nemes egyszerűséggel így nyilatkozott: „A Jack Daniel’s állami kincs, örömmel tölt el, hogy virágozni látom.”

 

10 millió gallonos tartály

 

A whiskey egyik nélkülözhetetlen alapanyaga a kristálytiszta forrásvíz, amely egy kis tennessee-i barlangból származik. A cég mindenben hű marad Jack bácsi receptjéhez, így a víz minőségéből sem enged. „A márka sikerének kulcsa az a kis forrás, amely a vasmentes vizet szolgáltatja a whiskey-készítéshez. A bővítést csakis itt képzeljük el, Lynchburgben!” – jelentette ki Arnett. A víz tárolásához egyébként nemrégiben egy 10 millió gallonos tartályt is emeltek, hogy egy esetleges szárazság bekövetkeztekor se szüneteljen a termelés.

 

60 millió dolláros műhely

 

A terjeszkedés a hordógyártást is érinti, hiszen a Brown-Forman új kádárüzemet épít. Az első frissen pörkölt hordók 2014 májusában gördülnek majd le a 60 millió dolláros műhely futószalagjáról. Az 53 gallonos hordókat a hagyományoknak megfelelően, fehér tölgyből, szögek nélkül készítik majd. Arnett elmondása szerint ezzel további terjeszkedés várható: „Mivel több hordót töltünk meg, több raktárra van szükség. Az elkövetkező években szeretnénk a világ minél több pontjára eljuttatni legendás whiskey főzőnk örökségét.”

 

160 ország, 11 millió karton whiskey

 

Az ital eladási számai az Egyesült Államokban 21 éve töretlenül nőnek, az Egyesült Királyság, Ausztrália, Lengyelország és Dél-Afrika pedig kulcsfontosságú piacokká váltak. A Jack évente több mint 160 országban, nagyjából 11 millió karton whiskey-t ad el, hazánkban pedig folyamatosan kétszámjegyű növekedést mutat. 2012-ben közel negyedmillió liter fogyott a márkából itthon.

 

A Jack Daniel’ s elkötelezett híve a mértékletes alkoholfogyasztásnak.

Kapcsolódó cikkeink