Egyre kevesebben kívánnak fogyni
Noha még mindig rengeteg a túlsúlyos ember az Egyesült Államokban, egyre kevesebben törekszenek arra, hogy karcsúbbak legyenek. Négy fonttal, vagyis 1,8 kg-mal nőtt az ideálisnak tartott súly is az emberek képzeletében.
A Gallup friss kutatása szerint tovább csökkent azoknak a száma, akik fogyni szeretnének, és csupán az amerikaiak 37 százaléka vélekedik úgy, hogy túlsúlyos – a valóságban ehhez képest 68,8 százaléknak fogynia kellene az egészsége érdekében. 1990-ben még 44 százalék gondolta úgy, hogy túlsúlyos, és 2000 óta most először csökken a fogyni vágyó amerikaiak száma, miközben a többség esetében nem beszélhetünk egészséges súlyról. Még mindig több nő akar fogyni, mint férfi, de míg az 1950-es években több int kétszer annyi nő fogyókúrázott, mint férfi, manapság már csak 13 százalékpont különbség van a két nem között: a nők 65, illetve a férfiak 52 százaléka szabadulna meg az extra kilóktól. Míg korábban a többség szerint 153 font (kb. 69 kg) volt az ideális súly, manapság 161 fontra (73 kilóra) fogynának azok, akik fogyni szeretnének. Mindez a szakemberek szerint azt mutatja, hogy intenzívebb kampányokra van szükség, amelyek felhívják a figyelmet a túlsúly veszélyeire, és egészségtudatos életmódot propagálnak.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Visszaesett a turizmus konjunktúrája – de még így is a gazdaság egyik legjobban teljesítő szektora
Áprilisban -6 ponton állt a Turizmus Konjunktúra Index (TKI) értéke…
Tovább olvasom >A magyar street food új generációja a Dob utcába költözött – Bemutatkozik a Budapest Bites
A városi street food palettát gazdagító hely prémium grab’n’go élményt…
Tovább olvasom >Ízlelgessük 2025-öt!
Nagyot változott a hazai bárok világa és a koktélfogyasztás kultúrája…
Tovább olvasom >