AM: versenyképes tudást nyújt a magyar agrárszakképzés
A 21. századi magyar agrárium csak akkor lehet sikeres, ha minél több fiatal érzi úgy, hogy megtalálja benne számítását – hívta fel a figyelmet Nagy István agrárminiszter a közösségi oldalára feltöltött videóban a tárca csütörtöki közleménye szerint.

Közel 16 ezren tanulnak az öt agrárszakképzési centrumban
A miniszter arra emlékeztetett, hogy a magyar agrárium társadalmi és szakmai megbecsültsége folyamatosan emelkedik. Jól tükrözi ezt az is, hogy folyamatosan nő az agrárszakképzés iránti igény. Az idei év első felében az 5 agrárszakképzési centrumban tanulók létszáma elérte a csaknem 16 ezer főt, ebből pedig több mint 13 ezer diákot oktatnak agrárszakmákra – tette hozzá. Nagy István bátran ajánlja a fiatalok figyelmébe az agráriumot, hiszen a középszintű intézményekben versenyképes tudásra, elméleti és gyakorlati ismeretekre egyaránt szert lehet tenni. Hozzátette, a nagy értékű modern gépek, a precíziós technológiák és az ebből származó hatalmas adatmennyiség nem használható, ha nincs szaktudás ezek üzemeltetésére. Ezért van szükség a 21. századi ismereteket magabiztosan használó szakemberekre – írták.
Az Agrárminisztérium (AM) a második legnagyobb intézményfenntartóként vesz részt a hazai szakképzési rendszerben: itt tanul az agrárszakképzésben résztvevő valamennyi diák csaknem hetven százaléka. A miniszter szerint még nem késő hivatást választani, hiszen a beiratkozási határidő június végén jár majd le.
Hangsúlyozta, a minisztérium célja, hogy a pályaválasztás előtt álló fiatalok minél többen az agrárszakképzést válasszák, ismereteik pedig olyan naprakészek, korszerűek és modernek legyenek, melyekkel versenyképesek lehetnek az ágazatban. Az eddigi jelentkezési adatok alapján a szakmát és érettségit egyszerre adó technikumot bármilyen más iskolatípust magasan előzve, a felvételizők több mint 42 százaléka választotta – hívta fel a figyelmet a tárcavezető az AM közleménye szerint. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Az Agrárminisztérium emelt összegű nemzeti forrást biztosít az állattartók számára
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >NAK: a madárinfluenza-járvány ellenére sem lesz hiány libamájból
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >AM: október 31-én az Aszályvédelmi Operatív Törzs ideiglenesen befejezte a munkáját
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
A Baltikum felé nyit a magyar élelmiszerexport
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Biztonságosabb és fogyasztóbarát piacot teremt a kkv-k számára Magyar Kereskedelmi és Iparkamara
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A Hungaropack Magyar Csomagolási Verseny 2025. évi díjazottjai
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >
