AM: végéhez közelítenek a tavaszi szántóföldi munkák
A tavaszi árpa, a zab, a magborsó és a cukorrépa vetése a múlt héten gyakorlatilag befejeződött, a napraforgót 97 százalékban, a kukoricát pedig már 912 ezer hektáron, 92 százalékban vetették el – közölte az Agrárminisztérium (AM) a MTI-vel.
A szója vetése is felgyorsult, 71 százalékos a készültsége.
A napraforgó és a kukoricavetések az eső után sok helyen szépen kikeltek. Az elvetett napraforgótáblák gyomirtása ugyanakkor nagy kihívást jelent a növényvédelemnek, mert az alapkezelések az esetek zömében láthatóan hatástalanok voltak – írták.
Az őszi búza növekedése sok helyen lelassult, a gyengébb termőhelyi adottságú területeken gyakorlatilag megállt, a jobb talajokon még van esély az állományok regenerációjára, de a terméskiesést már nem tudja megakadályozni az esetlegesen érkező csapadék.
Több helyen a kalászosoknál a szármagasság kicsi, kevesebb szalma várható. A kalászok egy része üres, valószínűen kevesebb termés lesz.
Az őszi káposztarepce virágzása lassan befejeződik, e növénynél közepes termés várható.
Az agrártárca felhívta a figyelmet, hogy az aszály nem enyhül, a földeken továbbra is nagy szükség lenne esőre. A több mint egy hete érkezett csapadék mennyisége csak kis területen érte el a kívánatos szintet.
Az AM szerint az őszi és tavaszi vetéseknél a lehullott 5-10 milliméter eső sok helyen csak a „tűzoltásra” volt elég. A legnagyobb probléma Magyarország északi területein van. A viharos szél tovább szárítja a földet, így a kelés vontatottabb, a fejlődés gyengébb a kívánatosnál. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Agrárminisztérium: kiemelt cél az állattartó gazdaságok megújítása
Az Agrárminisztérium (AM) meghozta az első támogatói döntéseket az állattartó…
Tovább olvasom >AM: komplex támogatási program segíti a ragadós száj- és körömfájás sújtotta állattartó telepeket
Komplex támogatási program kidolgozásával segíti az Agrárminisztérium (AM) a ragadós…
Tovább olvasom >Fontos mérföldkő a magyar mezőgazdaság generációs megújításában
A magyar mezőgazdaság generációs megújítása a hazai agrárium jövője és…
Tovább olvasom >További cikkeink
Öt markáns trend alakítja a globális üzleti szolgáltatóközpontok jövőjét
A világ vezető üzleti szolgáltató vállalatai átfogó digitális stratégiákkal, generatív…
Tovább olvasom >Kék bolygó: az élelmiszerhulladékot már rövid távon is hasznosítani kellene biogázként vagy takarmány alapanyagként
Az élelmiszerhulladékot már rövid távon hasznosítani kellene biogázként vagy takarmány…
Tovább olvasom >Túl sok az ipari kémia a tányéron: az ultrafeldolgozott élelmiszerek terjedése már az uniós szabályozók figyelmét is felkeltette
Az ultrafeldolgozott élelmiszerek (UPF – ultra-processed foods) aránya drasztikusan megnőtt…
Tovább olvasom >