AM: új hitelkonstrukcióval támogatja a kormány legkisebb gazdálkodókat
Kiemelten fontos a legkisebb gazdálkodók likviditásának támogatása, ezért az eddigi intézkedések mellett a kormány új hitelkonstrukciót tesz elérhetővé számukra – tájékoztatott Nagy István agrárminiszter az Ez a magyar föld Digitális Polgári Kör megalakulása alkalmából tartott sajtótájékoztatón az Agrárminisztérium (AM) keddi közleménye szerint.

(Fotó: Pixabay)
Nagy István a mikrohitel programról szólva ismertette, hogy az középtávú 5 éves, szabad felhasználású finanszírozást nyújt, kedvezményes kamattal és várhatóan még idén elindul. A hitel egyszerűsített bírálat mellett, önerő nélkül vehető majd igénybe a Széchenyi Kártya Program keretében – írták a közleményben. Hozzátették, a tárcavezető szerint prioritás a gazdálkodók támogatása, amelyet uniós és nemzeti források is biztosítanak. Ugyanakkor nagy hangsúlyt fektet az Agrárminisztérium a termelők terheinek csökkentésére is. Több, számukra kedvező adócsökkentési javaslatról döntött a kormány.
Mentesülnek az adófizetés alól a mezőgazdasági vontatók pótkocsijai, valamint kiegészül a helyi adókra vonatkozó jogszabály is
Az erdőingatlanok a termőföldnek minősülő ingatlanokkal egy kategóriába kerülnek, így ezekre sem vethető ki települési adó. További könnyítés, hogy a földvásárláskor igénybe vehető illetékmentesség nem sérül abban az esetben, ha a megvásárolt ingatlanra valamilyen törvényi szolgalom kerül bejegyzésre. Technikai korrekcióként a marha tőkehús és a belsőségek is az 5 százalékos áfakulcs alá kerülnek, ami erősíti az értékesítés biztonságát, és mérsékli a piaci kockázatokat. Emellett a fagykár és aszálykár által érintett gazdálkodók egy évig hiteltörlesztési moratóriumban részesülhetnek, a kisüzemi habzóborokra pedig 50 százalékos jövedékiadó-kedvezményt vezetünk be – sorolta a tájékoztatás szerint. Kitért arra is, hogy az agráriumot tekintve jelenleg három színtéren is küzdelem folyik: egyrészt két lábbal a földön járva itthon, a természet erőivel, másrészt Brüsszelben a Közös Agrárpolitika megvédéséért, harmadrészt pedig a virtuális térben is, hiszen a gazdák rendelkeznek az igazi tudással, és ezt meg kell osztani. Ezen kihívásokra szerinte pedig válaszokat nyújthat az újonnan megalakult Digitális Polgári Kör – írta közleményében az Agrárminisztérium.
MTI
Kapcsolódó cikkeink
Október 31-én az Aszályvédelmi Operatív Törzs ideiglenesen befejezte munkáját
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >AM: jelentős könnyítéssel segíti a kormány a gazdálkodókat a Vidékfejlesztési program zárásakor
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >AM: újabb könnyítéssel segíti az Agrárminisztérium a gazdálkodókat támogatott beruházásaik megvalósításában
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Mutassa be innovációját a SIRHA Budapest 2026 kiállításon!
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >XXI. Európai Kereskedelem Napja – Új koncepcióra és a partnerség erősítésére van szükség
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Ritmusváltás előtt a magyar intermodális forgalom
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

