AM: tovább erősödnek a magyar-német agrárkapcsolatok
Magyarország számára Németország kiemelt partner a mezőgazdasági árucserében, valamint az Európai Uniós, közös mezőgazdasági és környezetügyi politikákban – mondta az Agrárminiszter a tárca csütörtöki közleménye szerint.
Nagy István abból az alkalomból méltatta a német-magyar agrárkapcsolatokat, hogy bemutatkozó látogatáson fogadta Johannes Haindlt, Németország budapesti nagykövetét. A tárcavezető hangsúlyozta, a következő időszakban is a közös együttműködés még eredményesebbé tételén dolgozik, ugyanis ha Németországban növekszik az igény a magas minőségű, fenntartható termelésből származó élelmiszerekre, az a nyugati piacokra beszállító magyar gazdák számára is sikert jelent.
A miniszter elismerését fejezte ki Johannes Haindlnek azzal összefüggésben, hogy Németország az Európai Unió soros elnökeként komoly eredményeket ért el a szakterületen, így a Közös Agrárpolitikával (KAP) kapcsolatos tárgyalások során. Ezekre 2021 második féléve során építeni lehet, amikor Magyarország látja el a Visegrádi Négyek elnöki teendőit.
Hozzátette: a magyar kormány történelmi léptékű döntést hozott, amikor úgy határozott, hogy az EU-ban adható legmagasabb mértékű nemzeti társfinanszírozást juttatja az uniós vidékfejlesztési források mellé, így 2021-től a korábbi évek 17,5 százalékos támogatása helyett 80 százalékot biztosít. Nagy István az egyeztetésen felhívta a figyelmet a magyar agráriummal kapcsolatban a családi gazdaságok támogatására, a vidék megtartó erejének megőrzésére, a fenntartható gazdálkodás erősítésére és az élelmiszeripari fejlesztésére – olvasható a közleményben. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Átláthatóbbá teheti az élelmiszerek útját a Digitális Termékútlevél Platform
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Hubai Imre: 2026 az építkezés éve lesz az agráriumban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A gazdák támogatása a magyar agrárpolitika alapja
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Barcelonában nyit új marketingközpontot a Shein
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Új, multiszenzoros kampányt indított a Carrefour Polska
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Egészséges snackkel célozza a dél-amerikai piacot az Arla Foods Ingredients
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

