AM: történelmi rekord a 2020-as kukoricahozam
Történelmi rekord a 2020-as kukoricahozam, a növekedés több mint 14 százalékos volt az elmúlt öt év átlagához képest – közölte Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium (AM) mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára hétfőn az M1 aktuális csatornán.
Hozzátette: a jelentős növekedés részben annak köszönhető, hogy a kora nyári időszak rendkívül nagy csapadéka országszerte tökéletes időpontban érte a kukoricával és napraforgóval bevetett területeket.
A hozam növekedése azért is kedvező, mivel a korábbi évekhez képest kevesebb volt a kukoricával bevetett terület; a 8,3 millió tonna idei termés nagyjából megegyezik az elmúlt évek átlagával – mutatott rá. A számítások szerint a 8,3 millió tonna kukoricából nagyjából 2 millió tonna megy majd exportra – fűzte hozzá.
Az államtitkár hangsúlyozta: nagyon fontos a magyarországi ellátás biztonsága, hiszen az elmúlt években sokat nőtt a termény feldolgozottsága, komoly ipari kapacitások jöttek létre.
Feldman Zsolt kitért az idei búza- és árpatermésre, mint mondta: az össztermés az elmúlt évek átlagával megegyező lett. A napraforgó betakarítása is befejeződött, 613 ezer hektáron, hektáronként 2,84 tonnás hozammal, 1,74 millió tonna termett. A szója betakarításával szintén végeztek, 59 ezer hektárról, hektáronként 2,72 tonnás hozammal, 161 ezer tonnát takarítottak be. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Paradicsom, amely két hónapig friss marad? Egy indiai innováció új fejezetet nyithat a kistermelők életében
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Mérséklődött a repcemag ára itthon
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Növekedési pályán az ökológiai gazdálkodás, már stabilan 300 ezer hektár fölött az ökoterület nagysága
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Meglepő fordulat az eMAG-on: idén karácsonyra többen rendelnek részletre PC-t, mint hűtőszekrényt
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Karácsonyi műanyagdömping: miért és hogyan csökkentsük a hulladékot az ünnepek alatt?
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >EY: Klímaterv van, de kevés a valódi cselekvés
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >
