AM: több mint 17 ezer hektárnyi új erdő telepítésére kértek engedélyt a gazdák
A tavaly ősszel meghirdetett országfásítási programban több mint 17 ezer hektárnyi új erdő telepítésére adtak be kérelmet a gazdák – mondta az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára kedden a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
Szentpéteri Sándor szerint, a már folyamatban lévő kérelmekkel együtt, 24 ezer hektárral nőhet Magyarországon a fával borított területek mérete, ami azért fontos, mert így mérsékelni lehet az éghajlatváltozás negatív hatásait.
Hozzátette, ezzel párhuzamosan elindították a településfásítási programot is, amire a 10 ezer lakosúnál kisebb városok, falvak pályázhattak.
A programban 12 ezer nagy méretű, zömében őshonos fára lehetett pályázni, és néhány óra alatt mindet szét tudták osztani még a nyáron – mondta.
A fák szállítását, ültetését az Országos Erdészeti Egyesület végzi majd két ütemben ősszel és tavasszal – fűzte hozzá Szentpéteri Sándor. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Jelentős forrással segíti a terményszárítók fejlesztését a kormány
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >50 éves a Magyar Élelmiszerkönyv
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Átadták a Nemzeti Pálinkakiválóság Program 2025 díjait
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Strukturális fordulópont előtt a piacok 2026-ban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Kutatás: A gyors esti étkezések korszakát éljük
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Digitális böjt: a magyarok ötöde egy percet sem bírna telefon nélkül
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

