AM: tizenkettedik alkalommal hirdettek győztest a Quintessence Pálinkaversenyen
Nemes cél, akarat és befektetett munka: ez az a három erény, amely összeköti mindazokat, akik az elmúlt évtizedekben a magyar pálinka hírnevéért dolgoztak – mondta Bognár Lajos főállatorvos a Quintessence – XII. Pálinka és Párlatversenyen, Debrecenben az Agrárminisztérium közleménye szerint.

Megvan a Quintessence pálinkaverseny győztese
Bognár Lajos beszédben kitért arra, hogy a versenyre nevező vállalkozók és főzőmestereik ismét magasra tették a lécet, és a folyamatos kísérletezéseiknek köszönhetően idén is kiváló minőségű pálinkákkal neveztek. A szervezők szakemberek a világjárvány miatti kényszerű szünetben sem tétlenkedtek és a verseny értékelési rendszerét tovább fejlesztették.
„Az így megalkotott új, 100 pontos bírálati rendszer egyrészt komoly iránymutatással szolgál a készítőknek párlataik további tökéletesítéséhez, másrészt ösztönzést és segítséget nyújt a fejlődéshez, az érvényesüléshez” – fogalmazott a szakember a közlemény szerint.
A főállatorvos hangsúlyozta, a magyar kormány az elmúlt évek alatt sokat tett az ágazat fejlődéséért támogatási és szabályozási szinten is, példaként említette a pálinka és a törkölypálinka hungarikum-bejegyzését. Hozzátette, ezeknek a lépéseknek köszönhető, hogy nemzeti italunk presztízse az elmúlt évtizedekben nagyot nőtt, ma már az évszázadok óta épített világmárkákkal is felveszi a versenyt – írták.
Az Ongai Kulturális Egyesület által szervezett Quintessence (XII.) Pálinka- és Párlatversenyre rekordszámú nevezés érkezett: a tavalyi 1700 mintaszám után az idén több mint 2177 pálinkát neveztek, ebből 2169 tétel került a bírák elé. Magyarországon kívül Szlovákiából, Romániából és Szerbiából is sok pálinkafőző nevezett. A verseny idei győztese az Árpád és Vadász Pálinka lett – áll az AM közleményében. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Rum nélkül maradhat Kuba? – Cukorhiány bénítja meg a szigetország ikonikus iparágát
Súlyos válságba került a kubai rumipar – nem pénzügyi, nem…
Tovább olvasom >Érdekes eredménye van az alkohol- és egyéb drogfogyasztási szokásokról szóló felmérésnek
Európában a fiatalok között a cseh tizenöt-tizenhat éveseknek van a…
Tovább olvasom >Alkoholmentes korszakváltás: kihívások és lehetőségek a söripar globális porondján
Geopolitikai akadályokkal és új fogyasztói trendekkel néz szembe az európai…
Tovább olvasom >További cikkeink
III. Employer Branding Konferencia: A jövő már jelen?
2025. június 3-án a Pasaréti Közösségi Ház adott otthont a…
Tovább olvasom >Idén is gazdára várnak a Green Pledge védjegyek!
Újra várja a pályázatokat a Green Pledge – a kezdeményezés immár harmadik…
Tovább olvasom >Bemutatkozott a magyar méz és a mangalica Oszakában
Tovább kell erősíteni az olyan prémium mezőgazdasági termékek jelenlétét a…
Tovább olvasom >