AM: támogatásban részesülnek a kacsa- és libatartók
A kormány egyszeri 1,9 milliárd forint forrást biztosít a kacsa- és libatartók számára – jelentette be Nagy István agrárminiszter az ágazat szereplőivel történt egyeztetésen a Bács-Kiskun megyei Mélykúton, pénteken az Agrárminisztérium közleménye szerint.

Közel 2 milliárdos egyszeri támogatást biztosít az Agrárminisztérium a liba- és kacsatartók részére
A miniszter arra hívta fel a figyelmet, hogy az Agrárminisztérium célja minden mezőgazdasági ágazat esetében a gazdálkodók helyzetbe hozása és erősítése. Nagy István arra emlékeztetett, hogy a baromfitartók számára kiemelten fontos állatjóléti támogatásokra fordított költségvetési keretösszeg 2010 óta folyamatosan emelkedik és mára elérte a 12 milliárd forintot – írták.
Ezt az összeget az utóbbi években rendszeresen kiegészítette a minisztérium az ágazat fejlődése miatt megnőtt támogatási igények minél magasabb fokú kielégítése érdekében. Ennek is köszönhető, hogy a 2021-ben az alapkerethez hozzáadott források egyharmada a kacsa- és libatartókhoz került – húzta alá a tárcavezető. A 2021-ben a már megemelt forrásokhoz képest is magasabb ágazati igény miatt most a kormányzat úgy döntött, hogy visszamenőleg kipótolja a kacsa- és libatartók számára az állatjóléti támogatásokat 1,9 milliárd forinttal – áll a közleményben.
Nagy István szerint fontos tény, hogy az Agrárminisztérium és jogelődjei 2008 óta a Baromfi Terméktanáccsal szoros együttműködésben alakította ki ennek a támogatási formának a szakmai tartalmát, igénylését és felosztását, az ágazat által megfogalmazott elvárásoknak megfelelően, beleértve a negyedéves kifizetések és a visszaosztások rendjét is és ezt az együttműködést a jövőben is fenn kívánják tartani – írták.
A közleményben azt írták, a miniszter kiemelte, hogy gazdálkodói jelzések alapján az állatjóléti támogatásokat gyakran úgy építik be a felvásárlási árakba egyes piaci szereplők, hogy figyelmen kívül hagyják, ha végül megváltozik az állattartóknak kifizetett támogatás mértéke. Álláspontja szerint ez az eljárás alkalmas a termelői bizalom megingatására, ezért mindenképpen visszaszorítandó.
A miniszter elmondta még, hogy biztosítani kell a baromfiágazaton belüli egyensúlyt, amelyhez hozzájárul a források arányosabb elosztási rendje is. Emellett a tárca legkésőbb 2022 második felében új baromfi állatjóléti támogatás indítását tervezi a Vidékfejlesztési program keretében, évi 12 milliárd forint értékben – közölte az AM. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Magosz közgyűlés: nagy kihívások előtt állnak az európai gazdálkodók
Nagy kihívások előtt állnak az európai gazdálkodók, miután az Európai…
Tovább olvasom >Történelmi fejlődésen ment keresztül a magyar vidék
A magyar vidék történelmi fejlődésen ment keresztül 2010 óta, de…
Tovább olvasom >Szigorodnak a húskészítményekre vonatkozó szabályok – új fogalom is bekerül a rendeletbe
Újabb, a hazai élelmiszerszabályozást érintő módosítási tervezet jelent meg: az…
Tovább olvasom >További cikkeink
Orbán Viktor: az árréscsökkentést új termékekre is be fogjuk vezetni, ha szükséges
Az árrésszabályozást fenn kell tartani, mert az indokolatlan áremelésekkel szemben…
Tovább olvasom >Egészséges, rostban és fehérjében gazdag húskészítményeket fejlesztettek ki Debrecenben
Új, egészségvédő, rostban és fehérjében gazdag, egyedi bioaktív hatóanyagokat tartalmazó…
Tovább olvasom >A német kiskereskedelmi forgalom csökkent áprilisban havi szinten
Németországban reálértéken 1,1 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi forgalom áprilisban havi…
Tovább olvasom >