AM: tájékoztatás a 25 milliárd forintos mezőgazdasági többlettámogatás részleteiről
Az Agrárminisztérium (AM) három szakaszban hirdeti meg a Gazdaságvédelmi Alap által a koronavírus-járvány gazdasági hatásainak kezelésére biztosított 25 milliárd forintnyi támogatási programot, amelyek a mezőgazdasági termelőket, termelői szervezeteket és élelmiszeripari vállalkozásokat segítik – közölte az agrártárca az MTI-vel.
Közleményük szerint a támogatási program első – június legvégétől két héten keresztül tartó – kérelembenyújtási szakaszában nyílik meg az élelmiszeripar számára egy 8 milliárd forintos, a baromfitartók számára egy 3 milliárd forintos, a sertéstartók részére egy 2,75 milliárd forintos, a dísznövényágazat részére 1,4 milliárd forintos, a halgazdálkodók számára pedig egy 500 millió forintos támogatási keretösszeg.
A baromfi- és sertéságazati támogatás alapja az állatjóléti támogatások során igazolt állategység, a dísznövény- és a halgazdálkodók esetében a vállalkozásokban dolgozó foglalkoztatottak száma – ismertették.
Közölték: a második szakaszban – július második felében – nyílik meg a juh- és húsmarha ágazat számára az 1-1 milliárd forintos, a tejhasznú szarvasmarha ágazat számára az 1,8 milliárd forintos, a méhészet számára az 1 milliárd forintos és a zöldségnövény termesztők esetében az 1,2 milliárd keretösszegű támogatási lehetőség.
E támogatások alapja a tej- és húshasznú szarvasmarhák, valamint a juhok tekintetében 2019. évi állatlétszámok, a méhészek esetében a méhcsaládok száma, a zöldségnövény termesztők esetében pedig a zöldségkultúrákkal művelt terület nagysága – fűzték hozzá.
A harmadik szakaszban – augusztus első felében – nyílnak meg a nehéz helyzetbe került borászatok 1,8 milliárd forintos és a lótenyésztők 250 millió forintos keretösszegű támogatási konstrukciói. A támogatás alapja a borászatok esetében az árutermelő szőlőültetvény terület nagysága, míg a lótenyésztők esetében a vemhes kancák száma.
A támogatások igénybevételét lehetővé tevő konstrukciók rendeletei várhatóan a következő hetekben jelennek meg – tette hozzá az AM. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Együttműködési megállapodást kötött a NAK és a MATE
Együttműködési megállapodást kötött a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Magyar…
Tovább olvasom >A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara tagdíjkedvezményt nyújt mintegy 300 ezer tagjának
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) országos küldöttgyűlésének egyhangú döntése értelmében…
Tovább olvasom >Magosz közgyűlés: nagy kihívások előtt állnak az európai gazdálkodók
Nagy kihívások előtt állnak az európai gazdálkodók, miután az Európai…
Tovább olvasom >További cikkeink
Orbán Viktor: az árréscsökkentést új termékekre is be fogjuk vezetni, ha szükséges
Az árrésszabályozást fenn kell tartani, mert az indokolatlan áremelésekkel szemben…
Tovább olvasom >Egészséges, rostban és fehérjében gazdag húskészítményeket fejlesztettek ki Debrecenben
Új, egészségvédő, rostban és fehérjében gazdag, egyedi bioaktív hatóanyagokat tartalmazó…
Tovább olvasom >A német kiskereskedelmi forgalom csökkent áprilisban havi szinten
Németországban reálértéken 1,1 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi forgalom áprilisban havi…
Tovább olvasom >