AM: stratégiai együttműködés az élelmiszerlánc-biztonság digitalizációjának előmozdítása érdekében
Újabb mérföldkőhöz érkezett az Agrárminisztérium (AM), az élelmiszerlánc-felügyelet és az Állatorvostudományi Egyetem közötti együttműködés, amelynek célja a magyar állategészségügy, a magyar agrárium és ezáltal a magyar vidék sikere – emelte ki Bognár Lajos főállatorvos, az AM élelmiszerlánc-felügyeletért felelős helyettes államtitkára.
Bognár Lajos szerdán az Állatorvostudományi Egyetem Digitális Élelmiszerlánc Oktatási, Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Intézete, az agrártárca és a Digitális Jólét Program között létrejött együttműködési megállapodások aláírásán elmondta, hogy az intézet fennállásának első évfordulóján aláírt szándéknyilatkozatokkal fejezték ki közös stratégiai együttműködésüket az élelmiszerlánc-biztonság digitalizációjának elősegítése érdekében.
Hangsúlyozta, számos területen működnek majd együtt, fontos feladat lesz a digitális szakismeret biztosítása a jövő állatorvosai és szakemberei számára, valamint nagy hangsúlyt fektetnek az élelmiszerlánc-biztonsági adatokkal kapcsolatos elemzésekre, kutatásokra és innovációkra, illetve a magyarországi élelmiszerlánc-felügyeleti feladatok támogatására is. Az együttműködés része a Digitális Agrár Stratégia és a Digitális Élelmiszeripari Stratégia, emellett kiemelten fontos még az adatvezérelt agrárium és élelmiszergazdaság fejlesztése, különös tekintettel az élelmiszerlánc-biztonságra.
Az együttműködési megállapodásokat Sótonyi Péter professzor, az Állatorvostudományi Egyetem rektora, az országos főállatorvos és Gál András Levente, a Digitális Jólét Program szakmai vezetője, a Nemzeti Adatvagyon Ügynökség vezetője írta alá. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Új felhívás támogatja a fenntartható vízgazdálkodási közösségeket
Kétmilliárd forint keretösszeggel jelent meg a „Vízfelhasználás hatékonyságát javító fenntartható vízgazdálkodási…
Tovább olvasom >Kulcsfontosságú a felelős mezőgazdasági vízgazdálkodás az aszályos időszakban
Kiemelten fontos, hogy a magyar mezőgazdaság alkalmazkodni tudjon az éghajlatváltozás…
Tovább olvasom >Fontos intézkedés a madárinfluenza-járvány felszámolásának támogatására
Kiemelten kezeli az Agrárminisztérium a madárinfluenza-járványok kialakulásának megelőzését, különös tekintettel…
Tovább olvasom >További cikkeink
Akciók, árak, alternatívák – promóciós helyzetkép a magyar háztartásokban
Turcsán Tünde, a YouGov ügyvezető igazgatója a Promóciók Napja konferencián…
Tovább olvasom >A papírformán túl
A higiéniai papírtermékek piacán tapasztalható mozgások jól tükrözik a fogyasztói…
Tovább olvasom >Kereskedők akaszthatják meg a Kellanova Mars általi felvásárlását Európában
Versenyjogi vizsgálatot indíthat az Európai Bizottság a Mars közel 36…
Tovább olvasom >