AM: pályázati lehetőség állattartó telepek járványvédelmi korszerűsítésére
A sertés-és baromfitartók számára 2021. április 26-tól ismételten megnyílik az állattartó telepek járványvédelmi korszerűsítésére kiírt pályázat – közölte az Agrárminisztérium (AM) pénteken az MTI-vel.
Közleményük szerint az elmúlt időszakban a sertés- és a baromfitartók súlyos kihívásokkal találták magukat szemben. Az afrikai sertéspestis és a madárinfluenza megjelenése és terjedése felhívta a figyelmet arra, hogy az állattartó telepek állategészségügyi színvonalát emelni szükséges, mivel a különböző járványos állatbetegségek kockázata bizonyos technológiák alkalmazásával jelentősen csökkenthető. Az ilyen jellegű fejlesztések azonban jelentős költségráfordítást igényelnek a baromfi- és sertéstartóktól.
Az agrártárca a Vidékfejlesztési program keretében hirdette meg 2020 tavaszán a járványügyi kockázatok által leginkább sújtott, és fejlesztésekkel a leghatékonyabban védhető sertés- és baromfitelepek számára a „Baromfi és sertéstartó telepek járványvédelmi rendszereinek fejlesztése” című pályázatokat. Ennek keretében járványvédelemhez kapcsolódó állattartó telepi épületek kialakítására, felújítására, illetve az állatbetegségek kockázatát csökkentő eszközök, gépek beszerzésére volt lehetőség.
A támogatás iránt nagy érdeklődés volt tapasztalható, amit jól mutat, hogy az eredetileg 2 milliárd forintos keretösszeggel meghirdetett kiírásra immár közel 4 milliárd forint támogatást hagyott jóvá az irányító hatóság.
A felhívás részletei a www.palyazat.gov.hu oldalon ismerhetők meg – írta az AM. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Indul a „Micsoda malacunk van!” sertéshús-népszerűsítő kampány – videóval
A magyar termékek vásárlása a nemzetgazdaságot támogatja, munkahelyek megtartását segíti,…
Tovább olvasom >Horvátország feloldja a száj- és körömfájás betegség miatt bevezetett intézkedések egy részét
Horvátország feloldja a ragadós száj- és körömfájás betegség miatt bevezetett…
Tovább olvasom >Újabb beruházás támogatja az erdei turizmust
Erdeink rekreációs szerepe az utóbbi időben felértékelődött, mutatja ezt az…
Tovább olvasom >További cikkeink
GKI Elemzés: EU-s források nélkül csak döcögne a hazai gazdaság
Idén május 1-én ünnepeljük uniós csatlakozásunk 21. évfordulóját. EU-s tagságunknak…
Tovább olvasom >NGM: mindig fellépünk az indokolatlan áremelés ellen, a következő hónapokban tovább csökkenhet az infláció
Áprilisban az infláció mértéke 4,2 százalékra, míg az élelmiszerinflációé 5,4…
Tovább olvasom >A vártnál magasabb lett az április infláció
Áprilisban 4,2 százalékos volt az éves infláció, havi szinten pedig…
Tovább olvasom >