AM: nagy érdeklődés övezte a mezőgazdasági kisüzemek támogatására kiírt pályázatot
A Vidékfejlesztési Program meghirdetett felhívásai közül az egyik legsikeresebbnek a május 31-én lezárult, adottságaik és ambícióik alapján fejlődőképes, kisméretű mezőgazdasági termelők jövedelemszerzését és gazdasági több lábon állását segítő, mezőgazdasági kisüzemek támogatására kiírt pályázati konstrukció bizonyult – közölte az MTI-vel csütörtökön az Agrárminisztérium (AM).

Népszerű volt a mezőgazdasági kisüzemek támogatására kiírt pályázat
A felhívás keretében 15 000 eurónak megfelelő forintösszegű, 5 évre nyújtott, egyösszegű, átalány jellegű támogatásra nyújthattak be kérelmet olyan meghatározott üzemméretű őstermelők, mezőgazdasági termelőnek minősülő egyéni vállalkozók és szociális szövetkezetek, akiknek, illetve amelyeknek az életvitelszerű tartózkodási helye vagy székhelye már a támogatási kérelem benyújtását megelőző 12 hónapban vidéki térségben volt.
Június végén közel újabb 3500 pályázó kapott támogató döntést 19 milliárd forint értékben, így már több mint 8700 pályázónak folyósították a támogatás első részletét, ami több, mint 4 millió forint nyertesenként. Ennek köszönhetően már összesen több mint 36 milliárd forint segíti a legkisebb termelőként működő gazdálkodókat elképzeléseik megvalósításában. A támogatást a pályázók üzemméretük növelése érdekében többek között eszköz- és gépbeszerzésre, ültetvénytelepítésre vagy akár állatvásárlásra is elkölthetik – olvasható a közleményben. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Nagy István: a kormány mintegy 7 milliárd forinttal segíti a tejtermelő gazdákat
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Több tízezer termelőhöz érkezik a napokban agrártámogatás – Gyorsuló kifizetésekkel segíti az Agrárminisztérium a gazdálkodókat
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A magyar mezőgazdaság képes a megújulásra
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Mit kenünk a kenyerünkre? A fiatalok inkább vajat, az idősebbek margarint választanak
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Digitális útlevelet kapnak a termékek az EU-ban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Jön a szezon, így lehet sikeres a diákmunka 2026-ban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

