AM: megkezdődött a viharkárt szenvedett gazdák kompenzálása
Megkezdődött a viharkárt szenvedett gazdák kompenzálása, 1600 termelő csaknem másfél milliárd forint viharkár-kompenzációban részesül – közölte Nagy István agrárminiszter a tárca keddi közleménye szerint.

Másfél milliárd forint jut a viharkárt elszenvedett gazdáknak
A tárcavezető arra hívta fel a figyelmet, hogy a Magyar Államkincstár megkezdte a januári vihar miatt a mezőgazdasági termesztő berendezésekben keletkezett károk részleges kompenzációjának kifizetését. Az Agrárminisztérium (AM) döntése alapján egyszeri támogatásban részesülnek azon termelők, akiknek az eszközeit a vihar megrongálta, tönkretette – fűzte hozzá a miniszter.
Hozzátette, a vihar elsősorban a fóliasátrakban, üvegházakban okozott jelentős károkat, de más épületkárok is számottevőek voltak. Erre a támogatásra kizárólag azok a termelők jogosultak, akiknek bejelentése alapján a károkat a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara nyilvántartásba vette és leigazolta. A gazdálkodók az igényeiket március 7. és március 11. között nyújthatták be, a támogatás mértéke pedig legfeljebb az agrárkamara által leigazolt kár összegének 80 százaléka lehetett – hangsúlyozta Nagy István.
A miniszter emlékeztetett, míg a vihar miatt elpusztult vagy károsodott növénykultúra után a kárenyhítési rendszer fizet kompenzációt, addig a nem biztosított termelőeszközökben bekövetkezett jelentős károkat az AM kompenzálja. A tárcavezető hangsúlyozta, az 1,4 milliárd forint támogatás kifizetése 1600 zöldségtermesztéssel foglalkozó család megélhetését segíti – olvasható a közleményben. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
A világ élvonalában a magyar vadgazdálkodás
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Hubai Imre: nemzetgazdasági és nemzetbiztonsági szempontból is fontos a hazai termékek vásárlása
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >67 milliárd forint a fenntartható vízgazdálkodásra
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Átadták a 2025-ös Fenntartható jövőért díjakat: az év legkiemelkedőbb fenntartható vállalatai és vezetői kaptak elismerést
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Átadták a 2025-ös A Fenntartható jövőért díjakat
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Hogyan induljunk el, ha még nem vagyunk jelen az internetes kereskedelemben?
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

