AM: megjelent az élelmiszeripari üzemek fejlesztéseit támogató felhívás
Az Agrárminisztérium a Megújuló vidék, megújuló agrárium elnevezésű programja keretében 50 milliárd forint keretösszeggel meghirdette az élelmiszeripari üzemek kisléptékű fejlesztését célzó pályázatot – közölte Nagy István agrárminiszter a tárca pénteki közleménye szerint.
A felhívás alapján a támogatási kérelmek benyújtására 2021. július 7-től lesz lehetőség.
A felhívás az élelmiszer-feldolgozási és borászati tevékenységhez kapcsolódóan eszközök, gépek, technológiai berendezések beszerzésére, illetve megújuló energiaforrást hasznosító technológiák alkalmazására biztosít lehetőséget. Emellett élelmiszeripari tevékenységhez kapcsolódóan áruszállításra használható szállítójárművek beszerzése is lehetséges – emelte ki a miniszter.
Hangsúlyozta, hogy a biztonságos élelmiszerellátás stratégiai jelentőségű, ehhez pedig további műszaki fejlesztések szükségesek. Kulcskérdés a minőségi élelmiszertermelés szempontjából, hogy a hazai élelmiszer-előállítók folyamatosan fejlődjenek a legkorszerűbb technológiai lehetőségek alkalmazásával. Ennek a célkitűzésnek az eléréséhez járul hozzá a most meghirdetett felhívás, amelynek keretében a támogatás egyszerűsített módon igényelhető, a támogatási intenzitás a főszabály szerint 50 százalékos, de ez egyes tevékenységekhez, régiókhoz és vállalkozásmérethez kapcsolódóan eltérhet.
A tárcavezető közölte, hogy a pályázati kiírás keretében a vissza nem térítendő támogatás maximális mértéke 100 millió forint lehet, minimum összege pedig nincs. A forrásra mezőgazdasági termelők, valamint mezőgazdasági termelőnek nem minősülő mikro- és kisvállalkozások pályázhatnak. Érdemi többletpontot ér a minél hosszabb ideje folyamatosan végzett mezőgazdasági vagy élelmiszeripari tevékenység, a meglévő értékesítési kapcsolatokat igazoló szerződések megléte, a termékinnováció, vagy az élelmiszeripari szakképesítés. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Új felhívás támogatja a fenntartható vízgazdálkodási közösségeket
Kétmilliárd forint keretösszeggel jelent meg a „Vízfelhasználás hatékonyságát javító fenntartható vízgazdálkodási…
Tovább olvasom >Kulcsfontosságú a felelős mezőgazdasági vízgazdálkodás az aszályos időszakban
Kiemelten fontos, hogy a magyar mezőgazdaság alkalmazkodni tudjon az éghajlatváltozás…
Tovább olvasom >Fontos intézkedés a madárinfluenza-járvány felszámolásának támogatására
Kiemelten kezeli az Agrárminisztérium a madárinfluenza-járványok kialakulásának megelőzését, különös tekintettel…
Tovább olvasom >További cikkeink
PwC E-toplista: A legnagyobb és legismertebb online kereskedők
4 kategória: legnagyobb, FMCG, magyar, legismertebb – 2024 legsikeresebb e-kereskedőinek…
Tovább olvasom >Krízistérkép 2024: Jelentősen nőtt az elhúzódó válságok száma
450 válsághelyzetet regisztrált és elemzett kommunikációs szempontok szerint az MPRSZ…
Tovább olvasom >K&H: hány forintért kártyáztak a magyarok külföldön?
Közel 3 millió alkalommal vásároltak külföldön a K&H bankkártyás ügyfelei…
Tovább olvasom >