AM: meghaladhatja a 4 millió mázsát az idei szőlőtermés
Megfelelve egy átlagos évnek, több mint 4 millió mázsa szőlőt szüretelhetnek idén a magyar gazdák, így várhatóan 3 millió hektoliter körüli bor készül – mondta az Agrárminisztérium (AM) agrárpiacért felelős helyettes államtitkára hétfőn, az Országgyűlés mezőgazdasági bizottsága szőlő-, bor-, pálinka albizottsága ülésén, ahol egyebek közt a pálinkára, a gyógynövényes italokra és a gyümölcspárlatokra vonatkozó népegészségügyi termékadó (neta) kiterjesztésének piaci hatásait értékelték.
Tarpataki Tamás jelezte, hogy az idei szőlőtermés leginkább a 2017-es évhez hasonlítható, elmarad a tavalyitól, amely 5,2 millió mázsa volt. A 2019-es évet kiszámíthatatlanná tette, hogy nyár közepéig mind Magyarországon, mind pedig az unió bortermelő országaiban a tavalyihoz hasonló szőlőtermést vártak, amelyet a különböző szélsőséges időjárási jelenségek jelentősen csökkentettek. Brazsil Dávid, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának (HNT) főtitkára hozzátette, hogy eddig összesen 37 ezer hektárról érkezett termelési jelentés, november 30-ig még 20-21 ezer hektárról várható. Az eddig számított termésmennyiség 3,1 millió mázsa, a becslések szerint a szőlőtermés idén elérheti a 4,1-4,2 millió mázsát. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Agrárminisztérium: a kormány jelentős forrással segíti a terményszárítók fejlesztését
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A gazdák támogatásának garanciája az önálló, független agrárpolitika megőrzése
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >AM: újabb intézkedéssel segíti a kormány a tejhasznú tehéntartókat
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Bánhegyi Zsófia a HUN-REN marketing, kommunikációs és közkapcsolati igazgatója
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Z-generáció: új szabályok a munkaerőpiacon
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >


