AM: már benyújthatók a pályázatok az ültetvénytelepítés támogatására
Benyújthatók május 24-e óta a Kertészet – ültetvénytelepítés és gyógynövénytermesztés támogatási kérelmek, a támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg 15 milliárd forint – jelentette be Nagy István agrárminiszter.
Az Agrárminisztérium (AM) MTI-hez eljuttatott keddi közleményéből kiderül, hogy a pályázati konstrukció keretében új gyümölcs- és gyógynövénytermő ültetvények telepítésére, a területekhez tartozó öntözőrendszer, valamint a káros éghajlati hatások csökkentését, illetve kivédését lehetővé tevő rendszerek kiépítésére nyílik lehetőség. Ezek mellett a betakarítást segítő eszközök és gépek beszerzésére igényelhetnek támogatást a gazdálkodók – fogalmazott a tárcavezető a közleményben.
A miniszter jelezte: a korábbi kiírásokhoz képest újdonság, hogy a támogatás az ültetvénytelepítés vonatkozásában az adott területre eső egységköltség formában igényelhető. Ez azt jelenti, hogy az elnyert összeg ültetvénytelepítésre eső részével nem kell számla alapon elszámolniuk a kedvezményezetteknek.
Az elektronikus kérelembenyújtási felületen 2021. augusztus 23-áig lesz lehetőség a kérelmek benyújtására. A pályázati felhívás részletei a www.palyazat.gov.hu oldalon megismerhetők – tájékoztatott az Agrárminisztérium. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
A gyógynövények, melyek összekötnek: Az Unicum reklámok évszázados útja a plakátoktól a filmvászonig
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >AM: rekordösszegű agrártámogatások erősítik a magyar gazdákat
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A középpontban a gyógynövények szerepe és védelme
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Mit kenünk a kenyerünkre? A fiatalok inkább vajat, az idősebbek margarint választanak
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Digitális útlevelet kapnak a termékek az EU-ban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Jön a szezon, így lehet sikeres a diákmunka 2026-ban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

