AM: Magyarország önellátó lehet tojásból
Az agrárfejlesztési támogatásoknak köszönhetően Magyarország önellátóvá válhat tojásból – mondta az Agrárminisztérium (AM) mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára a tojásfogyasztást ösztönző idei kampány szerdai sajtótájékoztatóján Budapesten.

a belföldi termelés 850-900 millióról 1,1-1,2 milliárd darabra nőtt
Feldman Zsolt ismertette, hogy a belföldi tojásszükséglet 15-16 százalékát ma még behozatal fedezi. Van tehát értelme a magyar árut népszerűsíteni annak ellenére is, hogy a helyi termelők kibocsátása az utóbbi évtizedben jelentősen nőtt – tette hozzá. Magyarországon 550 gazdaság termel tojást, tehát sok ezer ember megélhetését szolgálja, hogy a fogyasztók ma már jól látható eredetmegjelölés alapján ki tudják választani a helyi árut. A rövidebb ellátási lánc mindenkinek érdeke, hiszen biztonságosabb és fenntarthatóbb ellátást eredményez – hangsúlyozta.
Az államtitkár ugyanilyen okokból ellenzi a ketreces tartás betiltását is. Véleménye szerint ez veszélyeztetné az ellátás biztonságát, és megnyitná az uniós piacot olyan országok előtt, amelyek semmilyen állatjóléti előírást nem követelnek meg a termelőiktől. A fogyasztókra kell bízni, milyen tartásból származó árut választanak, de ösztönözni kell őket, hogy lehetőleg magyar tojást vegyenek – fogalmazott.
A Magyar Tojóhibrid-tenyésztők és Tojástermelők Szövetségének elnöke jelentős eredménynek tekinti, hogy belföldön sikerült a madárinfluenzát megfékezni. Szép Imre hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a takarmánydrágulás miatt tojásonként 5-6 forint a magyar termelők vesztesége, a fogyasztói árnak pedig csupán a felét kapják meg. Az árképzés átalakítása mellett sürgette az összefogást a ketreces tartás betiltása ellen is. Ez a termelés igényli a legkevesebb vizet és takarmányt, miközben a károsanyag-kibocsátása a legkisebb, vagyis tévedés környezetvédelmi indokokkal érvelni ellene – hangsúlyozta.
A kampányt szervező Agrármarketing Centrum (AMC) ügyvezető igazgatója üdvözölte, hogy az elmúlt évtizedben a belföldi termelés 850-900 millióról 1,1-1,2 milliárd darabra, a fejenkénti fogyasztás 215-ről 240 darabra nőtt. Az október közepéig tartó kampány a magyar termékek népszerűsítése mellett arra is felhívja a figyelmet, hogy a tojás fehérje-, ásvány- és vitamintartalma magas, zsírszerkezete tökéletes, ezért fogyókúrázóknak is ajánlott – tette hozzá Ondré Péter.
Kapcsolódó cikkeink
AM: hitelmoratóriummal segíti a kormány a gazdákat
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Több mint 100 magyar gazdálkodó is tüntetett Brüsszelben
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >NAK: minden fenyőfajból bőséges kínálattal várják a vásárlókat a hazai termelők
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Magyar Édességgyártók Szövetsége: trendek 2025-ben és kilátások 2026-ra
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Fidelity Kitekintés 2026: Ki hozza a csákányt és a lapátot a mesterséges intelligenciához?
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Így változik az egyéni vállalkozók élete január 1-től: 20 millió forintra emelkedik az alanyi adómentes keret, átalakul a SZOCHO
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >
