AM: jó lehetőség az agráripari trendek megismerésére az AGROmashEXPO
Tudásalapú mezőgazdaságra van szükség, ezért fontos, hogy az ágazat szereplői megismerkedjenek a legújabb agráripari trendekkel, ezt a célt szolgálja az AGROmashEXPO és AgrárgépShow 2019 kiállítás is január 23-26. között a Hungexpo Budapesti Városközpontban – mondta Juhász Anikó, az Agrárminisztérium (AM) agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkára pénteken, Budapesten.
Harsányi Zsolt, a Mezőgazdasági Eszköz- és Gépforgalmazók Országos Szövetsége (Megfosz) elnöke kiemelte, hogy a Hungexpo és a szövetség közötti több éves megállapodásnak köszönhetően több mint 350 kiállító csaknem 40 ezer négyzetméteren vonultatja fel termékeit, mutatja be szolgáltatásait. Szilvási Krisztina, a Hungexpo Zrt. kereskedelmi igazgatója elmondta, hogy idén a négynapos kiállítás teltházas volt mintegy 48 ezer látogatóval, jövőre is hasonló érdeklődésre számítanak. Harsányi Zsolt hozzátette, hogy a rendezvényt számos konferencia, tájékoztató és workshop kíséri, a gazdálkodók a legaktuálisabb kérdéseire kaphatnak válaszokat. Juhász Anikó, az Agrárminisztérium (AM) agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkára előadásában felhívta a figyelmet az agrárium idei jó teljesítményére. Az előzetes adatok szerint a kibocsátás, a bruttó hozzáadott érték, az export és a beruházás is emelkedett. A kibocsátás idén 2710 milliárd forint volt folyóáron, a bruttó hazai termék (GDP) számításához hozzáadott érték 1128 milliárd forint, ami 4,8 százalékos növekedés tavalyhoz képest. Az export stabilan 9 milliárd forint körül van, emellett kedvezően alakul a beruházások és a nettó vállalkozói jövedelem is – ismertette. Az államtitkár-helyettes szerint az EU-15 tagállamához képest vannak még fejlesztendő területek, a felzárkózást segítik a legújabb trendek, technológiák, gépek, amelyeket a kiállítás is bemutat. Az ágazatnak jelenleg olyan kihívásokkal kell szembenéznie, mint például a klímaváltozás, a munkaerőhiány, a generációváltás, de munkát kell fektetni a nemzetközi egyezményekbe és az osztatlan közös földtulajdon kérdésének megoldására is. Hatala László, az AGROmashEXPO és AgrárgépShow, Magyar Kert, Szőlészet és Pincészet innovációs termékverseny zsűrijének koordinátora ismertette, hogy rekordszámú, 41 pályamű érkezett be a gépesítés, a logisztika és az input kategóriákban. Nagydíjban két pályamű, különdíjban 12 részesült, az elismeréseket és a prémium okleveleket a kiállításon adják majd át. A Megfosz elnöke az MTI-nek elmondta, hogy idén is dinamikusan alakul, akár 10 százalékkal bővülhet a magyar mezőgépforgalom tavalyhoz képest. A helyszínen kiadott közlemény szerint az Agrárgazdasági Kutatóintézet tavalyi évre szóló jelentése alapján, Magyarországon a gazdálkodók 152 milliárd forint értékben vásároltak új mezőgazdasági gépeket, az alkatrészforgalom 44 milliárd forint volt – tette hozzá. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Négy növényvédő szer kapott szükséghelyzeti engedélyt a sáskák elleni védekezéshez
Magyarországon az elmúlt években a szélsőségesen meleg és száraz nyári…
Tovább olvasom >Agrometeorológia: országszerte mérséklődött az aszály, nagy területen meg is szűnt
A hét első felében hullott csapadék nyomán az aszály országszerte…
Tovább olvasom >NAV: hatszázezer forintos éves bevételig adómentes lehet a saját termelésű gyümölcs árusítása
Hatszázezer forintos éves bevételig adómentes lehet a saját termelésű zöldség-,…
Tovább olvasom >További cikkeink
Könnyek a vízben segélykoncert szeptemberben, a jótékonysági akció folytatódik
A nagy hőségre való tekintettel az ősz elejére halasztották a…
Tovább olvasom >Közelebb kell hozni egymáshoz a termelőket és a fogyasztókat
A rövid ellátási lánc megerősítésével közelebb kell hozni egymáshoz a…
Tovább olvasom >III. Employer Branding Konferencia: A jövő már jelen?
2025. június 3-án a Pasaréti Közösségi Ház adott otthont a…
Tovább olvasom >