AM: jelentős agrár- és élelmiszeripari exportnövekedés várható
Célunk jelentősen bővíteni a magyar húsipari termékek és borok kínálatát és exportját. Joggal remélhetjük, hogy jelentős agrár- és élelmiszeripari exportnövekedés előtt állunk Kanadában, – emelte ki Bencsik Dávid, az Agrárminisztérium nemzetközi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára, miután a torontói magyar főkonzulátus szervezésében kanadai üzleti delegációval folytatott megbeszélést az Agrárminisztériumban – közölte a tárca pénteken az MTI-vel.

Komoly hús- és borexport növekedésre számít az Agrárminisztérium
A közlemény szerint az elmúlt időszakban egyre több kanadai vállalat érdeklődik a magyar agrár-élelmiszeripari termékek, illetve a feldolgozóipari fejlesztések iránt, számos magyar élelmiszeripari vállalatot látogattak már meg. A kanadai üzleti küldöttség azon nagy cégek vezetőinek és tulajdonosainak köréből jött létre, amelyek a magyar áruk importjának 90 százalékát szervezik hazánkból.
Az Agrárminisztérium célja az élelmiszerexport növelése, a magyar prémium termékek megismertetése távolabbi piacokon is. „Nyugat felé is nyitunk, a portfóliót a tengerentúlon egyaránt lehet bővíteni – idézi a közlemény a helyettes államtitkárt, aki hozzátette: idén tavasszal új, aktívabb és kezdeményezőbb korszak kezdődött a magyar agrárdiplomáciában, és ennek legfontosabb eleme az állam hangsúlyos szerepvállalása, hídverő szerepe a magyar agrárvállalkozások és a külföldi piacok között.
A tengerentúli partnerek – köztük a Concord Meats, a Con-Nois-Seur Wine Imports, a Legacy Distributors, a Tilsonburg Custom Foods, valamint az ImportRus számára elsősorban a hús, a tőkehús, a feldolgozott és füstölt hús, a mangalica, a prémium magyar borok, a delikátesz és fagyasztott termékek, a sertéshús, továbbá az egész kacsa és kacsamell, a nyúlhús, a baromfitermékek, illetve a halal élelmiszerek kanadai importja lehet elsősorban hozzáadott érték – áll a közleményben. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Tovább fokozzuk az agrárgazdasági együttműködésünket az Egyesült Államokkal
Új dimenziók nyílnak hazánk és az Egyesült Államok között az…
Tovább olvasom >Agrárminisztérium: segítség a fiatal gazdáknak: csaknem 5300 igénylő kap támogatást
A kormány továbbra is azon dolgozik, hogy a gazdák a…
Tovább olvasom >AM: idén korábban érkezik a támogatás az anyatehén-tartóknak
Újabb lépéssel segíti a kormány a ragadós száj- és körömfájás…
Tovább olvasom >További cikkeink
Nagy Márton: árréskorlátozást vezetne be a kormány a háztartási cikkeket árusító boltokra
A kormány szerdán tárgyalhatja, csütörtökön pedig várhatóan elfogadhatja azt az…
Tovább olvasom >Rekordméretű élelmiszergyűjtést szervez a Magyar Élelmiszerbank Egyesület pénteken és szombaton
A Magyar Élelmiszerbank Egyesület által szervezett pénteki és szombati adománygyűjtésen…
Tovább olvasom >Fagylalt-komp és balatoni ízek csatája – jön a Balaton Fagyija választás
Május 9-én nemcsak a Tihany és Szántód közötti kompjárat indul…
Tovább olvasom >