AM: idén 160 ezer tonna görögdinnye termett
Idén 160 ezer tonna görögdinnye termett, „csak” tízezer tonnával kevesebb, mint tavaly, miközben a termőterület húsz százalékkal csökkent – mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Győrben.
Tarpataki Tamás, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának nyitó rendezvényén a Xantus János Állatkert előtt tartott sajtótájékoztatón részletezte, hogy a koronavírus-járvány miatt tavasszal a termelők bizonytalanok voltak, hogy mennyi dinnyére lesz szükség. Ezért a termőterület a tavalyi ötezerről idén négyezer hektárra csökkent.
Az, hogy a húsz százalékos termőterület-csökkenés mellett csak tízezer tonnával csökkent a görögdinnye mennyisége, a jó agrártechnológiának is köszönhető – mondta a helyettes államtitkár, hozzátéve, hogy a fogyasztói igényeknek megfelelően egyre több a magszegény dinnye, a hibrid és az oltott félék.
A termés ugyanakkor jó minőségű és a 160 ezer tonna mintegy hatvan százaléka exportra megy, főként Szlovákiába, Csehországba és Lengyelországba.
Tarpataki Tamás kitért arra is, hogy az ültetés csúszása és a kedvezőtlen időjárás miatt a betakarítás is kitolódott, ebből következően a görögdinnye elérhetősége is hosszabb lett. Jó esetben szeptember végéig lehet jó minőségű termést vásárolni az üzletekben – mondta.
Elmondta azt is, hogy a fogyasztók átlagosan az 5-7, vagy 4-8 kilogrammos dinnyéket keresik, egy ember pedig 8-12 kilogrammot fogyaszt egy szezonban.
Giczi Gergely, az Agrármarketing Centrum ügyvezető-helyettese arról beszélt, hogy idén is Nyár, dinnye, szeletem címmel indították el a fogyasztást ösztönző kampányt.
Kiemelte, hogy le kell számolni a görögdinnyéhez kötődő Lőrinc-napi hiedelemmel, amely szerint augusztus 10-től a dinnye belseje kásás lesz. A hibrid, vagy magszegény fajtáknak köszönhetően a magyar dinnye szeptember végégig élvezhető minőségű.
Elmondta, hogy a kampány szeptember 14-ig tart, ennek részeként kóstoltatásokat tartanak, valamint online felületeken népszerűsítik a görögdinnye fogyasztását.
Az ügyvezető-helyettes kitért arra is, hogy a görögdinnye jótékony hatással van a szervezetre, alacsony cukor és kalóriatartalma miatt a diétás étrendbe is beilleszthető. Mivel kilencven százalékban vizet tartalmaz, jótékonyan hat az emésztésre, a bennük található vitaminok pedig erősítik a szervezetet. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Júliusban a zöldebb fogyasztói döntésekért kampányol az Auchan
Az Auchan Magyarország 2025-ben is csatlakozik a globális Műanyagmentes július…
Tovább olvasom >Owen Wilson a Wolt nemzetközi kampányának új arca
Owen Wilsonnal indította első márkanagyköveti kampányát a Wolt. Az egyéves…
Tovább olvasom >Rekord részvétel a magyar standon a mentes termékek kiállításán Bécsben
Az Agrármarketing Centrum először vett részt a Free From elnevezésű,…
Tovább olvasom >További cikkeink
Falusi romantika Budapest szívében: megnyitott a Puli és Juhász pesti csárda a belvárosban
Harcsapaprikás, túrós csusza és aranygaluska – juhászbölcsességgel tálalva, puli-lelkesedéssel fűszerezve.…
Tovább olvasom >Zöldség drágábban, mint hús? – Megfordult a világ az élelmiszerpiacon
Miközben évtizedekkel ezelőtt a zöldség volt az olcsó alternatíva a…
Tovább olvasom >NGM-helyettes államtitkár: még várják a jelentkezőket a Nyári diákmunka programra
Már több mint 21 ezren vállaltak munkát a Nyári diákmunka…
Tovább olvasom >