AM: hazánk ellenzi az EU-Mercosur kereskedelmi megállapodást
Magyarország továbbra is ellenzi az EU-Mercosur kereskedelmi megállapodást, amely a gazdák megélhetését és a biztonságos élelmiszer-ellátást is veszélyezteti – jelentette ki Nagy István tárcavezető az Európai Unió agrárminisztereinek koppenhágai informális találkozóján hétfőn az Agrárminisztérium közleménye szerint.
A miniszter arra emlékeztetett, hogy az Európai Unió csaknem két évtizedes tárgyalássorozatot követően kötné meg az EU-Mercosur (amelynek tagjai Argentína, Brazília, Paraguay és Uruguay) kereskedelmi megállapodást.
Az Európai Bizottság szerint ez a megegyezés több százmilliós piacot nyitna meg az európai vállalkozásoknak és évente több milliárd eurónyi vámot takarítana meg.
A megegyezés azonban számos negatív hatást gyakorol az európai agráriumra és a gazdák megélhetését, versenyképességét és a biztonságos élelmiszer-ellátást is veszélyezteti.
A helyzetet pedig tovább nehezíti, hogy Brüsszel piacnyitása Ukrajna felé és az EU-Mercosur megállapodás együttes hatályba lépése destabilizálná az egész európai agráriumot – írták.
Nagy István kifejtette: a megállapodás következtében kezelhetetlen mennyiségben érkeznének az unióba kifogásolható minőségű, az európai termelési feltételeknek – többek között növény- és állategészségügyi előírásoknak – nem megfelelő agrártermékek, például baromfi- és marhahús, valamint méz esetében.
Magyarország továbbra is kitart azon alapvetés mellett, hogy az Európai Unióba beáramló termékeknek is meg kell felelniük az EU-ban előállított élelmiszerekre vonatkozó uniós szabályoknak, különben az itt gazdálkodók versenyhátrányba kerülnek, amit nem engedhetünk.
De ne feledjük azt sem, hogy a világ 2. és 3. legnagyobb GMO-növénytermesztője Brazília és Argentína, a 7. Paraguay és a 10. Uruguay, így ezen országok terményeinek európai és magyarországi térnyerése ellentétes Magyarország GMO-mentes stratégiájával
– áll a közleményben.
Elmondta, az agárminiszterek informális koppenhágai találkozója is jó alkalmat teremt arra, hogy hazánk tovább folytassa azon szövetségesek keresését, akik szintén hasonló állásponton vannak.
Szerencsére nem vagyunk egyedül, hiszen Ausztria, Írország, Franciaország, Hollandia, Olaszország és Románia is tiltakozik a megállapodás ellen. Így ezekkel a tagállamokkal együttműködve mindet meg kell tennünk azért, hogy a gazdák érdekeit megvédjük – tudatta az AM.
Kapcsolódó cikkeink
Fennmaradásuk érdekében szükséges az erdők ökológiai vízpótlása
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Tönkretenné a gazdákat az EU-Mercosur kereskedelmi megállapodás, Ukrajna is tovább nehezíti a helyzetet
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >AM: ingyenes vízdíjjal, a víz visszatartásával és az öntözés modernizációjával segítik a gazdákat az aszállyal szemben
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
OKSZ: Az infláció sem indokolja már az árrésstop fenntartását
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >KSH: augusztusban a fogyasztói árak az előző év azonos hónapi értékeket átlagosan 4,3 százalékkal haladták meg
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >K&H Elemzői kommentár: Elmaradt a meglepetés, de kockázatok azért még vannak
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >