AM: folyamatosan nő az érdeklődés az agrárszakképzés iránt
Mintegy 10 százalékkal többen iratkoztak be az agrárcentrumok szakképző intézményeibe az előző tanévhez képest – közölte Nagy István tárcavezető szerdán az Agrárminisztérium (AM) közleményében.
Az agrárminiszter a közleményben arra emlékeztetett, hogy tavalyi tanévtől kezdődően teljes körű átalakításon és megújuláson esett át az agrárszakképzés.
A versenyképesség javítása érdekében ugyanis elengedhetetlen követelmény, hogy lépést tartson a hazai mezőgazdaság a világban végbemenő technológiai fejlődéssel. Ezért mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy az ágazat szereplői a legkorszerűbb ismeretek birtokában legyenek – tette hozzá a közleményben.
Nagy István arra hívta fel a figyelmet, hogy a célok elérése érdekében 2020. július 1-jével 5 Agrárszakképzési Centrumot alakítottak ki. Az intézmények fenntartóváltását követően pedig az öt központ összesen 58 feladatellátási helyen 56 agrárszakképző iskolát foglal magába, ahol 2020-ban összesen 17.517 diák tanult – írja a minisztérium.
A tárcavezető a közleményben kitért arra is, hogy a minisztérium fenntartásában lévő intézményekben 2019 óta folyamatosan emelkedik a beiratkozó tanulók létszáma.
Kifejtette, egyre nagyobb az érdeklődés a technikus képzések iránt, elsősorban a mezőgazdasági technikusi és a mezőgazdasági gépésztechnikusi ismeretek iránt nagy a kereslet. A 2021/22-es tanévben az augusztusi adatok alapján várhatóan 4326 új tanuló kezdi meg tanulmányait. A diákok körében a legnépszerűbb a mezőgazdasági és erdészeti ágazat. Ezekre a képzésekre a tavalyi évhez viszonyítva 14 százalékkal több tanulót vettek fel. A környezetvédelem és vízügy vonatkozásában pedig az előző tanévhez viszonyítva 44 százalékkal többen kezdhetik meg tanulmányaikat most szeptemberben.
Nagy István szerint az oktatási rendszer átalakításának elsődleges célja a munkaerőpiac igényeihez sokkal rugalmasabban alkalmazkodó szakképzési rendszer megteremtése, illetve a diákok versenyképes és gyakorlati tudással történő felvértezése. A speciális szakmai ismereteket ugyanis a duális gyakorlati képzésben az ágazati alaptudással lehet hatékonyan elsajátítani – húzta alá a tárcavezető az Agrárminisztérium közleményében. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Indul a „Micsoda malacunk van!” sertéshús-népszerűsítő kampány – videóval
A magyar termékek vásárlása a nemzetgazdaságot támogatja, munkahelyek megtartását segíti,…
Tovább olvasom >Kiemelt figyelmet kap az aszályhelyzet
A kormány összehangolt cselekvési tervet készít az aszálykárok megelőzésére. Ennek…
Tovább olvasom >27 százalékkal csökkent a műtrágyaforgalom
2025 márciusában az egy hónappal korábbihoz képest 27 százalékkal kevesebb…
Tovább olvasom >További cikkeink
GKI Elemzés: EU-s források nélkül csak döcögne a hazai gazdaság
Idén május 1-én ünnepeljük uniós csatlakozásunk 21. évfordulóját. EU-s tagságunknak…
Tovább olvasom >NGM: mindig fellépünk az indokolatlan áremelés ellen, a következő hónapokban tovább csökkenhet az infláció
Áprilisban az infláció mértéke 4,2 százalékra, míg az élelmiszerinflációé 5,4…
Tovább olvasom >A vártnál magasabb lett az április infláció
Áprilisban 4,2 százalékos volt az éves infláció, havi szinten pedig…
Tovább olvasom >