AM: Borsodban megnyílt a Fekete Bárány étterem és szálláshely
Nagy öröm a borsodiaknak, szűkebben az edelényieknek, hogy megvalósulhatott egy olyan beruházás, amely nemcsak a térség turisztikai vonzerejét növeli, de újabb munkalehetőséget is teremt a környéken élőknek, egyúttal hozzájárul a vidéki népesség megtartásához – fogalmazott az Agrárminisztérium közigazgatási államtitkára a Fekete Bárány szálláshely és étterem megnyitóünnepségén a tárca közleménye szerint.

Megnyílt Edelényben a Fekete Bárány étterem és szálláshely
Szinay Attila az edelényi kastély szomszédságában felépült Fekete Bárány szálláshely és étterem átadásán elmondta: a Vidékfejlesztési program 50 millió forint támogatása segítette a vállalkozót, hogy létrehozza a város újabb vonzerejét – írták.
A tulajdonos és családja Edelény környékén juh-és tojótyúktartással foglalkozik, a juhhús, a szárnyas és a tojás minden bizonnyal szerepelni fog majd az étlapon. Ezentúl Edelény nevezetességét, a kastélyt felkereső turisták színvonalasabb ellátásához a most átadott étterem és szálláshely is hozzájárul, tovább népszerűsíti a környéket, erősíti a Borsodhoz való kötődést – áll a közleményben.
Míg korábban Miskolc és környéke elsősorban nehéziparáról volt híres, manapság az észak-magyarországi régiót kulturális és természeti értékeiért, látványosságaiért, vagy éppen világhíres borrégiójáért keresik fel a hazai és a külföldi látogatók. A térség fejlődéséhez az a mintegy 15 milliárd forint vidékfejlesztési forrás is jelentős mértékben hozzájárult, amely az utóbbi években érkezett az országgyűlési választókerületbe. Ebből Edelényben közel 500 millió forintot fordíthattak a fejlesztésre – idézi Szinay Attilát a közlemény.
Az államtitkár a Fekete Bárány szálláshely és étterem átadásán jelezte: a családi vállalkozás további beruházásokat tervez a környéken, élelmiszerüzem-fejlesztésre adtak be pályázatot, amelynek megépülése után maguk is magasabb feldolgozottságú termékekkel láthatják el a piacot – tájékoztatott az AM. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Hasít a Demján Sándor 1+1 KKV Beruházás-élénkítő Támogatási Program
Magyarország forrásainak a magyar családoknál és a vállalkozásoknál van a…
Tovább olvasom >Nagy hazai borravaló-körkép: így jattolnak a magyarok a vendéglátósok szerint
A vendéglátósok 75 százaléka számolt be arról, hogy a vendégektől…
Tovább olvasom >Rekordforgalomra készül a budapesti repülőtér – minden részletre kiterjed a nyári felkészülés
Soha nem látott utasforgalomra számítanak a 2025-ös nyári szezonban a…
Tovább olvasom >További cikkeink
Újra az áfaszabályozásról
Zerényi Károly, az MVI elnöki tanácsadója nemrégiben a penzcentrum.hu-nak a…
Tovább olvasom >A homo ludens kedvence utazásnál -A nap képe
A kutya se viheti magával a társasjátéktáblát! Vagy korábban már…
Tovább olvasom >