AM: beruházási program indult az agrárium versenyképességéért
Az agráriumot a következő hét évben a beruházások és a digitális átálláshoz kapcsolódó precíziós fejlesztések kiemelt támogatása, a technológiai lépésváltás ösztönzése jellemzi majd, amely a gazdálkodókat versenyképességük és jövedelmezőségük növeléséhez segíti hozzá – hangzott el az Agrárminisztérium (AM) mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkárának előadásában a tárca közleménye szerint.
A Magyar Ingatlantulajdonosok Szövetsége által rendezett konferencián Feldman Zsolt felvázolta azt a lehetőséget, fejlődési és fejlesztési irányt, amely Magyarország agráriuma előtt áll a következő hét évben. Mint mondta, a kormány a mezőgazdaság és élelmiszeripar ugrásszerű fejlődése érdekében eddig soha nem látott mértékű forrást biztosít, megteremtve ezzel a vidéki térségek gazdaságélénkítésének feltételét, a vidéken, agráriumból élők életminőségének javítását. Mindehhez példátlan összeg, a 80 százalékos nemzeti társfinanszírozással együtt összesen 4265 milliárd forint áll rendelkezésre 2021-2027 között – írják a közleményben.
A tájékoztatás szerint az államtitkár kifejtette: ebben az évben indult el az a nagyszabású beruházási program, amely hozzájárul a hatékonyság, a versenyképesség és a termelésbiztonság növeléséhez azzal, hogy például kiemelten kezeli a hozzáadottérték-növelését segítő beruházások megvalósítását, ilyen a kertészet, valamint az ültetvénytelepítés és gyógynövénytermesztés támogatása, a kertészeti üzemek korszerűsítésére kiírt felhívás, a nagyobb és kisebb állattartó telepek fejlesztésének támogatása. A támogatott beruházások jelentős része a biztonságos termelés feltételeit segíti. Fontosnak nevezte emellett, hogy például az egyre szélsőségesebb időjárásnak, valamint a felhasznált anyagok árváltozásának kitett szántóföldi növénytermesztőket technológiai lépésváltásra ösztönözzék – terménytárolók, szárítók, tisztítók építését, felújítását támogatva.
Feldman Zsolt történelmi bűnnek nevezte az élelmiszeripari üzemek rendszerváltást követő elhanyagolását, amely ágazat fejlesztése 2014 után megkezdődött, de a jelentős lépésváltás a következő években lesz tapasztalható. Míg korábban 500 millió forint támogatás volt adható élelmiszeripari projektekhez, addig most már akár 5 milliárd forint, így megteremthető az életképes, versenyképes hazai élelmiszer-feldolgozó ipar – írják a közleményben.
Mindezeken kívül az államtitkár beszélt az Agrár-környezetgazdálkodási és az Ökológiai gazdálkodást támogató programról, valamint az Új Közös Agrárpolitika következő ciklusának kihívásairól is. Ez utóbbival kapcsolatban elmondta, hogy az egyes uniós államok által kötelezően összeállítandó stratégiai terveknek egyszerre kell megfelelniük a versenyképességi, a generációs és innovációs kihívásoknak, miközben élénkíteniük kell a vidéki térségeket a környezeti elvárások teljesítése és a természeti erőforrások fenntartható használatára mellett. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Tovább erősítjük az agrárkapcsolatainkat Franciaországgal
Franciaország fontos szövetségese hazánknak a Közös Agrárpolitika megerősítése és a…
Tovább olvasom >A kukorica termelői ára 30 százalékkal magasabb a tavalyinál
A Tallage tájékoztatása szerint az USA-ban megtermelt kukorica azonnali kiviteli…
Tovább olvasom >Új finanszírozási lehetőségek szolgálják az agrárvállalkozásokat
Új finanszírozási lehetőségek szolgálják az agrárvállalkozásokat, hogy megőrizhessék a versenyképességüket…
Tovább olvasom >További cikkeink
Nagy Márton: itt a fordulat, a magyar gazdaság 2025-ben nagyobb növekedési pályára vált
A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint 2024 utolsó negyedévében az…
Tovább olvasom >A tojás ára tovább emelkedik: a ketreces tartás kivezetése drágítja a piacot
A magyarországi tojásárak január végére átlépték a száz forintos lélektani…
Tovább olvasom >A klímaváltozás megfékezéséhez az erőfeszítések megsokszorozása szükséges – klímavédelmi felmérés a hazai cégeknél
A fenntartható átállásban elkötelezett magyarországi vállalatok 66 százaléka rendelkezik konkrét…
Tovább olvasom >