AM: beadhatók a kérelmek a komplex öntözésfejlesztési beruházások támogatására
Újabb segítséget jelent a gazdálkodóknak, hogy 50 milliárd forintos kerettel megnyílt a komplex öntözésfejlesztési beruházások támogatására kiírt pályázat – hívta fel a figyelmet Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium (AM) mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára az agrártárca szerdai közleménye szerint.

A most megnyíló felhívás a nagyobb léptékű fejlesztések, komplex beruházások megvalósítását szolgálja (Fotó: Pixabay)
A Vidékfejlesztési program keretében hosszú éveken át elérhető támogatásokat követően az új agrártámogatási ciklusban, az idei év első felében két felhívás, összesen csaknem 66 milliárd forint értékű forrása érhető el az öntözéssel kapcsolatos beruházásokra – áll a közleményben. Az államtitkár hozzátette, az Agrárminisztérium folyamatosan kiemelt területként kezeli az öntözéses gazdálkodás fejlesztését, ugyanis a cél az öntözött területek nagyságának növelése az előttünk álló években is. A kisebb léptékű fejlesztések megvalósítását szolgáló felhívásra 2025. február 4-től lehetett benyújtani a támogatási kérelmeket az első két benyújtási szakaszban.
Ennél a kiírásnál a támogatás mértéke maximálisan 200 millió forint lehetett, és 218 támogatási kérelmet nyújtottak be a gazdálkodók
A most megnyíló felhívás a nagyobb léptékű fejlesztések, komplex beruházások megvalósítását szolgálja – emelte ki az államtitkár. A támogatás mértéke legalább 200 millió, legfeljebb 5 milliárd forint lehet. A megvalósításra – a fejlesztések összetettségére tekintettel – maximálisan 36 hónap áll rendelkezésre – írták.
A felhívások kedvezményezettjei mezőgazdasági termelők, állami elismeréssel rendelkező termelői csoportok és szövetkezetek, illetve fenntartható vízgazdálkodási közösségek lehetnek
A felhívás a víztakarékos öntözési technológiák bevezetését, az öntözőrendszerek vízfelhasználásának optimalizálását, a víztakarékos öntözési infrastruktúra és a kapcsolódó műtárgyak korszerűsítését, bővítését és rekonstrukcióját, valamint új öntözővíz-szolgáltató művek és rendszerek létrehozását teszi lehetővé. A fenntartható vízgazdálkodás biztosítása érdekében a kiválasztásnál előnyben részesülnek azok a termelők, akik különféle vízmegtartó gazdálkodási módszereket alkalmaznak a talaj vízmegtartó képességének javításáért. Az öntözésfejlesztés a megfelelő gazdálkodói klímaalkalmazkodást segítő gyakorlatok alkalmazása mellett elkerülhetetlen, hiszen komolyan hozzájárul a hazai mezőgazdaság versenyképességének megtartásához – összegezte Feldman Zsolt a közlemény szerint. A felhívásokkal kapcsolatos dokumentumok, tájékoztatók az Agrárminisztérium tematikus honlapján, a kap.gov.hu-n érhetők el – írta az AM.
MTI
Kapcsolódó cikkeink
Kulcsfontosságú a felelős mezőgazdasági vízgazdálkodás az aszályos időszakban
Kiemelten fontos, hogy a magyar mezőgazdaság alkalmazkodni tudjon az éghajlatváltozás…
Tovább olvasom >Hubai Imre: támogatásokkal és intézkedésekkel segítjük a gazdákat
Eredményes agrárium nélkül nincs sikeres vidék, nincs biztonságos élelmiszerellátás és…
Tovább olvasom >Tovább erősödnek a kínai-magyar agrárkapcsolatok
A magyar mezőgazdaságot és agráriumot számos kihívás érte az utóbbi…
Tovább olvasom >További cikkeink
A „zsugorodó termékek” nyomában – Magyarország élen jár a shrinkflation szabályozásban
A DLA Piper legfrissebb jelentése, az International Shrinkflation Guide, átfogó…
Tovább olvasom >GKI Elemzés: Beruházunk, mégsem haladunk
A GKI az elmúlt időszakban átfogó elemzéssorozatot készített a magyar…
Tovább olvasom >Átalakuló ízlés, növekvő kihívások – ilyen sörös évre készülhetünk 2025-ben
Bár 2024-ben 2,8%-kal bővült a hazai sörpiac, 2025 első hónapjai…
Tovább olvasom >