AM: az olasz cégek fontosak a magyar agráriumnak
Új korszakába lép a magyar mezőgazdaság, és folytathatja a felzárkózást a legfejlettebb európai versenytársak termelési szintjéhez – mondta az Agrárminisztérium (AM) mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára szerdán a budapesti Hungexpón, a 40. AGROmashEXPO Nemzetközi Mezőgazdasági és Mezőgép Kiállítás megnyitóján.

Munkagép a 40. AGROmashEXPO Nemzetközi Mezőgazdasági és Mezőgép Kiállításon, Budapesten a Hungexpón
Feldman Zsolt a kormány legfontosabb feladatának nevezte, hogy a vidékfejlesztési támogatásokkal a változások nyertesévé tegye a magyar gazdákat, ösztönözve a termelékenység és a hozzáadott érték növelését. A világszintű változások közepette felértékelődik az újítási készség, az információ, a tudás, a globális ellátási láncok korszakában csak azok lehetnek sikeresek, akik egyéni útkeresés helyett együttműködésekre törekednek – hangsúlyozta.
Az államtitkár üdvözölte, hogy a magyar gazdák nyitottak az újítások iránt, hiszen – mint mondta – 2021 első három negyedévében 160 milliárd forintért vásároltak korszerű gépeket, a precíziós gazdaság kiépítését támogató kiírásra pedig több mint 210 milliárd forint pályázati igénnyel jelentkeztek. Feldman Zsolt szerint a fejlődés alapjai az utóbbi évtizedben megerősödtek, a termelékenység az uniós átlag alig több mint 40 százalékáról 60 százalék fölé nőtt 2010 óta, 2023 után pedig a mezőgazdaságnak jutó források több mint fele beruházásokat fog támogatni.
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) elnöke szerint az agrártechnológia fejlődése rendkívüli, főképp azzal összehasonlítva, hogy a gazdálkodók évszázadokon át szinte ugyanazt a tudást adták át nemzedékről nemzedékre. Györffy Balázs hozzátette, hogy a kamara fontos feladatának tekinti az újítások megismertetését a termelőkkel, hogy javíthassák a termelékenységüket, és ezzel egyre nagyobb jövedelmet érhessenek el.
A Hungexpo Zrt. vezérigazgatója szerint a AGROmashEXPO hiánypótló rendezvény, amelyet nem helyettesíthetnek az online bemutatók. Az agrárium fejlesztéseit igazán csak a helyszínen lehet megismerni, nem beszélve a személyes találkozásokról, amelyek értékes üzleti megállapodásokat eredményezhetnek – hangsúlyozta Ganczer Gábor. A kiállítás a Hungexpo felújítása előtt is a legnagyobbak közé tartozott, de idén a korábbinál is nagyobb területen várja a látogatókat a térségben immár egyedülállónak számító vásárközpont – tette hozzá.
Kapcsolódó cikkeink
GKI Elemzés: EU-s források nélkül csak döcögne a hazai gazdaság
Idén május 1-én ünnepeljük uniós csatlakozásunk 21. évfordulóját. EU-s tagságunknak…
Tovább olvasom >Visszaesett a turizmus konjunktúrája – de még így is a gazdaság egyik legjobban teljesítő szektora
Áprilisban -6 ponton állt a Turizmus Konjunktúra Index (TKI) értéke…
Tovább olvasom >Nagy Márton: a legfontosabb feladat a gazdasági növekedés felpörgetése
A legfontosabb feladatnak nevezte Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter a gazdasági…
Tovább olvasom >További cikkeink
GKI Elemzés: EU-s források nélkül csak döcögne a hazai gazdaság
Idén május 1-én ünnepeljük uniós csatlakozásunk 21. évfordulóját. EU-s tagságunknak…
Tovább olvasom >NGM: mindig fellépünk az indokolatlan áremelés ellen, a következő hónapokban tovább csökkenhet az infláció
Áprilisban az infláció mértéke 4,2 százalékra, míg az élelmiszerinflációé 5,4…
Tovább olvasom >A vártnál magasabb lett az április infláció
Áprilisban 4,2 százalékos volt az éves infláció, havi szinten pedig…
Tovább olvasom >