AM: az élelmiszertermelést nem lehet elválasztani a termőföldtől
A műhús egy csinálmány, mi pedig ragaszkodunk ahhoz, hogy az élelmiszer-előállítás a termőföldhöz kötődjön, mert ez jelenti a hagyományainkat és a kultúránkat – hangsúlyozta Nagy István agrárminiszter az Agrárminisztérium (AM) szerdán kiadott közleménye szerint, amely tájékoztat arról, hogy megkezdődött a laboratóriumi hús hazai gyártásának és forgalmazásának betiltásáról szóló jogszabály vitája az Országgyűlésben.

Nagy István (mti fotó: Kovács Attila)
Az MTI-hez eljuttatott közleményben ismertetik: a tárcavezető a parlamentben arról beszélt, hogy számos aggály fogalmazható meg a laboratóriumban előállított húsokkal kapcsolatban. A felvetődő kérdések megválaszolása pedig csak átfogó hatásvizsgálat alapján lehetséges. Az előzetesen vélelmezhető negatív hatások azonban olyan mértékűek, hogy már indokolt ezek alapján jogszabály útján biztosítani a laboratóriumi hús előállításának és forgalomba hozatalának tilalmát.
Nagy István szerint a leghatározottabban fel kell lépni ellene, ragaszkodni kell ahhoz, hogy minden élelmiszert a termőföldhöz kötve állítsanak elő. A kultúra ott kezdődött, amikor az ember földet kezdett művelni és addig tart, amíg megműveli.
Ha a termőföldtől elválasztjuk az élelmiszertermelést, akkor minden hagyományunktól, minden kultúránktól eltávolodunk, identitásunkat veszítjük, ami gyökértelenséghez vezethet. Az európai létforma kerül veszélybe, ha elfogadjuk a művileg előállított húsok forgalmazását
– tette hozzá.
A miniszter kitért arra is, hogy az élelmiszerek folyamatosan bekerülnek és jelentős hányadukban be is épülnek az emberi szervezetbe. Ebből következően mindent meg kell tenni a lehetséges negatív hatások kizárása, illetőleg csökkentése érdekében.
Ezért is kell a lehető legszigorúbb szabályokat meghozni a műhús előállításával és forgalmazásával kapcsolatban. Az Országgyűlés elé benyújtott törvényjavaslat kizárólag az orvosi és állatgyógyászati célú felhasználást engedélyezné, minden más esetben szigorúan tiltaná a műhús előállítását és forgalmazását hazánkban – tájékoztatott.
Nagy István hangsúlyozta, meg kell becsülni a normalitást, a hagyományokat és a gazdák munkáját, akik két lábbal a földön állnak. Az emberek egy része ugyanis eltávolodott a természettől, álromantika alakul ki az élővilág kapcsán.
A társadalom többségének meg kell értenie, hogy a gazdák nélkül nincs élelmiszer és nincs jövő sem. Ezért azon dolgozunk, hogy miként tudjuk a gazdatársadalom számára a társadalmi elismertséget helyreállítani. A magyar kormány elkötelezett a hagyományos vidéki életforma megőrzése és megerősítése mellett – húzta alá az agrártárca vezetője.
Kapcsolódó cikkeink
Kiemelkedő ökoturisztikai beruházás veszi kezdetét
Kiemelkedő ökoturisztikai beruházás kezdődik a Nagyszéksós-tónál 1,4 milliárd forintos uniós…
Tovább olvasom >AM: idén is ingyenes öntözéssel segítik a gazdákat
Idén is ingyenes öntözéssel segítik a gazdákat, tavalyhoz hasonlóan 2025-ben…
Tovább olvasom >Raisz Anikó: a mezőgazdasági területek fenntarthatósága mellett fontos a vízhiányos időszakok okozta helyzet kezelése is
A mezőgazdasági termőterületek fenntarthatósága mindannyiunk számára fontos, viszont legalább ilyen…
Tovább olvasom >További cikkeink
Terjednek a sötét mintázatok az e-kereskedelemben – és gyakoribb ellenük a hatósági fellépés is
Sürgetés, nyomásgyakorlás, költségek elrejtése vagy „csepegtetése” – egyre gyakrabban alkalmazzák…
Tovább olvasom >Történelmi csúcson a vállalati fúziók – gyorsabb eljárásokkal, mesterséges intelligenciával dolgozik a GVH
2024-ben rekordszámú vállalati összefonódás történt Magyarországon, az érintett cégek összesített…
Tovább olvasom >Fagy sújtotta a hazai gyümölcsösöket – áremelkedéssel és kínálati hiánnyal indul a szezon
Május beköszöntével egyre több szezonális gyümölcs jelenik meg a boltokban…
Tovább olvasom >