AM-államtitkár: versenyképes, válságálló és gazdabarát uniós agrárpolitikára van szükség
Az európai gazdáknak versenyképes, válságálló és gazdabarát uniós agrárpolitikára van szüksége, Magyarország ezeket a szempontokat fogja képviselni uniós elnöksége idején – jelentette ki az Agrárminisztérium (AM) mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára csütörtökön Kecskeméten, a Portfolio Agrofuture 2024 konferencián.

(Fotó: Pixabay)
Feldman Zsolt „Zöld követelmények az uniós agrárszabályozásban – Milyen irányt vehet a Közös Agrárpolitika?” című előadásában kiemelte: a kormány 4 nagy téma köré csoportosítva szeretne eredményeket elérni az uniós elnökség alatt. Ezek a támogatás-elosztási rendszer, a zöld kérdések, a kockázatkezelés, valamint a válságintézkedések. Valamennyiről sok és intenzív párbeszédet kell folytatni az EU-n belül a következő időszakban, ugyanakkor az eredményeket tekintve sok múlik majd az uniós választások után felálló új Európai Parlamenten és Európai Bizottságon – tette hozzá. „Brüsszelben ilyen értelemben is változásra van szükség, mert az agráriumhoz való eddigi viszonyrendszer a mezőgazdaság és a vidék szereplői szempontjából elégtelen, sőt, sok szempontból ellenséges volt” – fogalmazott.
Az államtitkár emlékeztetett: nem csupán a közös agrárpolitika (KAP) eszközrendszere befolyásolja, illetve szorítja az uniós mezőgazdaságot
A „politizálni kezdő” Európai Bizottság 2019-ben letett egy programot az asztalra, mely azóta szakmai szempontból lényegében megbukott: elvérzett az új növényvédelmi szabályozás, a természethelyreállítási terv és nagyjából az maradt, amit a közös agrárpolitika szabályrendszerébe 2021-ben az Európai Parlament „politikai nyomást gyakorolva be tudott pakolni” – mondta. Időközben nyilvánvalóvá vált, hogy ez az erőszakos megoldás nem vezet eredményre, ezért a következő időszakban fontos lesz a közösség agráriumának politikai érdekképviselete az uniós színtéren – hangsúlyozta, megjegyezve, hogy apróbb eredmények eléréséhez is széleskörű gazdademonstrációkra volt szükség Európa-szerte. Ennek megfelelően azzal a célkitűzéssel fogja átvenni a magyar kormány az uniós elnökséget, hogy egyértelmű, gazdabarát agrárszabályozási irányt mutasson az Európai Tanács részéről az Európai Bizottság számára, mely – jelen állás szerint – 2025. nyarára elkészíti a tárgyalásokhoz szükséges jogszabályi javaslatokat – közölte Feldman Zsolt. Szavai szerint ebben megvan a helye a zöld átmenetnek, ám nem szankciókkal, tiltással és büntetéssel kell azt kikényszeríteni, hanem ösztönzéssel és „értelmes rávezetéssel” támogatni, elősegíteni. Ennek a folyamatnak akkor van értelme, ha abban partnerek a szereplők, nem ellenségként tekintenek rájuk – jegyezte meg hozzátéve: a magyar kormány ilyen közös agrárpolitikáért dolgozik és ilyen mezőgazdasági modellt szeretne felépíteni a 2027. utáni időszakra, melyhez keres és szemmel láthatóan egyre inkább talál is szövetségeseket az európai színtéren.
MTI
Kapcsolódó cikkeink
Eurostat: 2%-kal bővült az európai jégkrémgyártás 2024-ben
Az Eurostat friss adatai szerint 2024-ben az Európai Unióban 2%-kal,…
Tovább olvasom >Új adónem bevezetését javasolja az Európai Bizottság
Az Európai Bizottság a közelmúltban javaslatot tett az Európai Unió…
Tovább olvasom >A változó körülményekhez való alkalmazkodás nélkül sötét jövő vár a magyar agráriumra
Bár Európa-szerte kedvezőbb terméshozamokat jeleznek előre az uniós szakértők, Magyarországon…
Tovább olvasom >További cikkeink
Zsigó Róbert: az Országos Kereskedelmi Szövetség a multik oldalán áll
Újra bebizonyosodott, hogy az Országos Kereskedelmi Szövetség a multik oldalán…
Tovább olvasom >Tiltakoznak a visszaváltási díj csökkentése miatt a kereskedők
Az Országos Kereskedelmi Szövetség megdöbbenéssel értesült arról, hogy a MOHU…
Tovább olvasom >Tarja, vizes törölköző, trükkök – így grillez a magyar!
Dübörög a nyár, a grillsütők folyamatosan dolgoznak, és a magyar…
Tovább olvasom >