AM-államtitkár: több tíz milliárdos kártól védte meg az országot a jégkárméséklő-rendszer
A talajgenerátoros jégkármérséklő-rendszer működtetése miatt 1 milliárd forinttal csökkentek a Kárenyhítési Alap jégkárok után kifizetett kiadásai, és több tízmilliárd forintos kártól védte meg a mezőgazdaság mellett a lakossági és önkormányzati tulajdonban lévő ingatlanokat és eszközöket, ipari létesítményeket is – közölte Feldman Zsolt sajtótájékoztatón, Budapesten.
Az Agrárminisztérium (AM) mezőgazdaságért felelős államtitkára kiemelte, hogy Európában egyedüliként Magyarországon épült ki uniós és nemzeti támogatásból az ország teljes területét lefedve a jégkármérséklő rendszer, amelynek működtetésére az agrártárca a Kárenyhítési Alapból évente 1,5 milliárd forintot biztosít a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) számára.
A rendszer működésének hatékonysága a biztosítók jégkár kifizetésiben is megfigyelhető, hiszen 2017-ben közel 6,3 milliárd forint volt, addig tavaly ez az összeg 3,2 milliárd forintot tett ki – tette hozzá.
Győrffy Balázs, a NAK elnöke elmondta, hogy idén a tavalyi évnél korábban, már április 15-én megkezdte működését a rendszer, amelynek második üzemelési évében a gazdálkodók 37 ezer hektárra jelentettek be jégkárt, ez nagyjából fele a 2017-es, utolsó országos védekezés nélkül töltött év értékének.
Az idén is többször voltak tapasztalhatóak szélsőséges időjárási viszonyok, heves zivatarok, a tavalyi évvel ellentétben azonban az idén nem a lokális, hanem a frontokkal érkező zivatarok voltak jellemzőek, amely megnehezítette a védekezést – fűzte hozzá Győrffy Balázs. A NAK elnöke közölte, hogy a jégkár aránya az összes bejelentett mezőgazdasági káron belül tavaly és idén 13 százalék alatt maradt, míg a 2015-2017-es átlag 32 százalék felett volt. Így a statisztikák szerint a rendszer használata nélküli utolsó 3 év átlagához viszonyítva ez az arány több mint 60 százalékkal csökkent. Az idén még a tavalyinál is szélsőségesebb időjárás miatt az összes zivatarhoz tartozó kárbejelentése közel kétszeresére nőtt: tavaly 45,5 ezer hektár, idén 85 ezer hektárt tett ki. Addig a jégkár aránya a zivatarkárokon belül a 2018-as közel 50 százalékról 44 százalékra csökkent, ugyanez a szám 2015-2017-ben több mint 84 százalék volt. Az idén a jégkármérséklő-rendszerben a védekezést végző generátorkezelők az április közepétől szeptember végéig tartó, 169 napos védekezési szezonban országos szinten 101 napon kaptak riasztást. A megyék közül idén Borsod-Abaúj-Zemplén megyében üzemelt a legtöbbet a rendszer, mintegy 447 órát, a legkevesebbet, 227 órát pedig tavalyhoz hasonlóan Győr-Moson-Sopron megyében. Az országos lefedettséget nyújtó, összesen 986 darab talajgenerátorból álló rendszer generátorai ezüst-jodid tartalmú hatóanyagot égetnek el, ami feláramlással a felhőkbe jut, ott csökkentve a kialakuló jégszemcsék méretét. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Az élőmarha-kereskedelem visszaesett, de a marhahúsexport közel másfélszeresére nőtt
Az AKI vágási statisztikai adatai szerint a 2025. január–júniusi időszakban…
Tovább olvasom >Békés vármegyében is megjelent a szőlő aranyszínű sárgasága betegsége
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) elsőként Újkígyóson majd Mezőberényben vett…
Tovább olvasom >A NAK falugazdászai ingyen elkészítik a gazdaságátadási pályázatokat
Újabb szolgáltatással segíti tagjait a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara. A kisüzemi…
Tovább olvasom >További cikkeink
Maradt a 2 százalékos infláció az euróövezetben júliusban
Június után júliusban is 2 százalék volt az éves infláció…
Tovább olvasom >A magyar kkv-k közel kétharmada tervez fizetésemelést a következő 12 hónapban
A kis- és középvállalkozások (kkv) 65 százaléka a következő 12…
Tovább olvasom >Csirke vs. marha: új spanyol kutatás kérdőjelezi meg a fehér hús „bélegészség”-előnyét
Évtizedekig a csirkehúst tartottuk a vörös húsoknál „egészségesebbnek”. Egy friss…
Tovább olvasom >