AM-államtitkár: jövő héten kezdődik a dinnyeszezon az áruházakban
Hamarosan kezdődik a dinnyeszezon, jövő hét végétől kezdődően egyre nagyobb mennyiségben kerülhet az áruházakba az idei termés – jelentette be az Agrárminisztérium (AM) élelmiszeriparért és kereskedelempolitikáért felelős államtitkára csütörtöki sajtótájékoztatóján, Budapesten.

Az idei dinnye kiválónak ígérkezik, a magyar termelők első szállítmányai június 21-én érkeznek be a raktárakba, júliustól pedig már külföldre is juthat belőlük. MTI/Lakatos Péter
Nobilis Márton a bejelentés alkalmából hangsúlyozta, hogy az élelmiszeripar fejlesztésére biztosított, összesen 750 milliárd forintos pályázati keret javítani fogja a termelés hatékonyságát a következő években. Az agrártárca minden kezdeményezés iránt nyitott, amivel a gazdákat segítheti, a fejlődéshez a nagyvállalatok és a kereskedelmi láncok is hozzájárulhatnak – tette hozzá.
A Lidl Magyarország igazgatóságának elnöke szerint az idei dinnye kiválónak ígérkezik, a magyar termelők első szállítmányai június 21-én futhatnak be a raktárakba, júliustól pedig már külföldre is juthat belőlük.
Grósz Jenő hozzátette, hogy a magyar dinnye legfontosabb exportpiaca Csehország, Lengyelország, Litvánia, Románia és Szlovákia. A tapasztalatok alapján a magyar vevők a hagyományos fajtákat keresik, de egyre népszerűbbek az újabbak is, a mini, a mag nélküli és a sárgabélű dinnye. A szezon kezdete mindig fontos pillanat a magyar beszállítóknak, de a Lidl sok más, kiváló minőségű magyar termékeket is árusít, több mint 500 beszállítóval dolgozik együtt és csaknem 4500, Magyarországon előállított terméket forgalmaz belföldön, illetve 28 európai államban – közölte.
Kapcsolódó cikkeink
Már javában tart a dinnyeszezon a Tescónál
A Tesco évről évre jelentős mennyiségű magyar görögdinnyével látja el…
Tovább olvasom >Februárban kezdődik a hazai dinnyeszezon a Tescónál
A Tesco évről évre több ezer tonna magyar termesztésű görögdinnyével…
Tovább olvasom >Közepes évet zártak a hazai dinnyetermelők
Az időnként fellépő piaci zavarok és az ingadozó árak ellenére…
Tovább olvasom >További cikkeink
Orbán Viktor: az árréscsökkentést új termékekre is be fogjuk vezetni, ha szükséges
Az árrésszabályozást fenn kell tartani, mert az indokolatlan áremelésekkel szemben…
Tovább olvasom >Egészséges, rostban és fehérjében gazdag húskészítményeket fejlesztettek ki Debrecenben
Új, egészségvédő, rostban és fehérjében gazdag, egyedi bioaktív hatóanyagokat tartalmazó…
Tovább olvasom >A német kiskereskedelmi forgalom csökkent áprilisban havi szinten
Németországban reálértéken 1,1 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi forgalom áprilisban havi…
Tovább olvasom >