AM-államtitkár: jól halad az Agro-ökológiai Program támogatásainak kifizetése
Jól halad az Agro-ökológiai Program támogatásainak kifizetése, a gazdák 91 százaléka már teljes mértékben megkapta az igényelt összeget – mondta az Agrárminisztérium (AM) agrár- és vidékfejlesztési támogatásokért felelős államtitkára az M1 aktuális csatorna reggeli műsorában hétfőn.

(Fotó: Pixabay)
Viski József felidézte, hogy a program első évében kifizetett 80 milliárd forint után idén, a második évben 94 milliárdra emelték az összeget, amit ennek a támogatásnak a keretében biztosítanak a gazdálkodóknak. Az Agro-ökológiai program keretében az alaptámogatásokon túl kiegészítő támogatáshoz juthatnak a gazdák, ha meghatározott környezetvédelmi és egyéb vállalásokat tesznek, amivel kímélik a talajt, illetve csökkentik a klímaváltozás hatásait. A gazdák részéről nagy az érdeklődés, a művelésbe vont területek 80 százalékán alkalmazzák a programot – jelezte az államtitkár.
Viski József kitért arra is, hogy időarányosan jól áll a 2024-es Egységes Kérelem keretében igényelt agrártámogatások kifizetése
Ezek legnagyobb részét – mintegy 733 milliárd forintot – már kiutalták a gazdálkodóknak. Ez a legnagyobb összegű és leghangsúlyosabb agrártámogatás, amit a Közös Agrárpolitikából, illetve a nemzeti támogatásokból Magyarország nyújt a termelőknek – hangsúlyozta. A beruházási támogatásokról az államtitkár elmondta: ezek az állattenyésztési, kertészeti, szántóföldi és élelmiszeripari ágazatban biztosítanak lehetőséget fejlesztések megvalósítására. A tárca arra számít, hogy idén mintegy 1500 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást, illetve kamattámogatást helyeznek ki.
A kisebb élelmiszeripari pályázatoknál már megkezdődött az elbírálás, két-három hét múlva indul a döntés a nagyobb élelmiszeripari pályázatokról
Szintén júliusban kezdődik a döntéshozatal a kertészeti üvegház és hűtőház felhívásnál, majd a kisebb állattartóknál, ősztől pedig a nagyobb állattartóknál. A cél, hogy idén valamennyi támogatói döntést meghozzanak – közölte Viski József.
MTI
Kapcsolódó cikkeink
Viski József: Magyarország érdeke az önálló, kétpilléres közös agrárpolitika megőrzése
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Hátrányos lenne, ha az Európai Bizottság az agrárpénzek kifizetését is politikai feltételekhez kötné
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Jakab István: a V4-ek agrárkamarái kiállnak az uniós agrártámogatások megőrzése mellett
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Növények újragondolva
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Élelmiszer-hulladékból energia: újrahasznosítási tesztet indít az IKEA az Egyesült Államokban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Tovább erősödött a Mercadona piacvezető szerepe Spanyolországban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >