AM-államtitkár: halgazdálkodóknak nyújt segítséget az agrártárca
Idén év végéig 3,1 milliárd forintos támogatást biztosít a magyar haltermelők számára a kormányzat – mondta az Agrárminisztérium (AM) a vidékfejlesztési programok végrehajtásért felelős helyettes államtitkára a Kossuth rádió Jó reggelt,
Magyarország! című csütörtöki műsorában.
Papp Zsolt György közölte: az úgynevezett krízistámogatással a tavalyi aszály és az orosz-ukrán háború miatt megnövekedő takarmányárak miatt nehézséget szenvedő halgazdálkodóknak, azaz haltermelő tógazdaságoknak és intenzív üzemű haltermelők részére kívánnak kézzelfogható segítséget nyújtani. Az érintettek a Magyar Halgazdálkodási Operatív Program felszabaduló forrásaiból részesülhetnek összesen 3,1 milliárd forintos támogatásban száz százalékos támogatási intenzitás mellett, a kifizetések az idén év végéig meg is fognak történni – fejtette ki. hozzáfűzte: a krízistámogatásból mindazon vállalkozások, civil szervezetek, nemzeti parkok, önkormányzatok részesülhetnek, amelyek az elmúlt évben igazolhatóan halat termeltek. A palyazat.gov.hu oldalon elérhető felhívásra jelentkezőknek a támogatási kérelmek benyújtására július 23-tól van lehetőségük, a kifizetési kérelmeket október végéig kell beadni, a tárca az év végéig zárja le a kifizetéseket – közölte Papp Zsolt György.
A Magyar Halgazdálkodási Operatív Program Plusz keretében további több mint húszmilliárd forintot biztosítanak az ágazat fejlesztésére és e források hatékony felhasználását is segíti a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet és az MBH Bank között nemrégiben létrejött stratégiai együttműködés – fűzte hozzá a helyettes államtitkár.
MTI
Kapcsolódó cikkeink
AM: hasznos és értékteremtő tevékenység a házikertek művelése
A minőségi élelmiszer előállításában fontosak a házikertek, kiemelkedő szerepük van…
Tovább olvasom >AM: augusztus 13-tól lehet pályázni a kisebb feldolgozó üzemek fejlesztésére
Az Agrárminisztérium 50 milliárd forintos forrással hirdette meg a „Feldolgozó…
Tovább olvasom >CSAOSZ Konferencia – Élelmiszer-veszteség csökkentése fenntartható csomagolással
A Csomagolási és Anyagmozgatási Országos Szövetség (CSAOSZ) a közép-európai térségben…
Tovább olvasom >További cikkeink
Rekord nyereséget értek el a saját márkák az év első felében az Egyesült Államokban
Új csúcsokat értek el a sajátmárkás termékek 2024 első felében…
Tovább olvasom >Akadálymentesíti csomagolásait a Müller az Egyesült Királyságban
Minden márkás termékének csomagolásán NaviLens kódot helyez el a Müller,…
Tovább olvasom >Új termékigazgatót nevezett ki az Auchan
Július 1-től Varga László látja el az Auchan Magyarország termékigazgatói…
Tovább olvasom >