AM államtitkár: fontos a technológiai tudás átadása mezőgazdasági szereplőknek
A versenyképesség növelése érdekében fontos, hogy a különböző agrárkutatási és oktatási intézményekben elérhető és létrejövő technológiai tudás megjelenjen a mindennapok szintjén a mezőgazdasági szereplőknél, az agrárvállalkozóknál is – erről Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért felelős államtitkára beszélt csütörtökön, Gödöllőn egy szakmai konferencián.
Az államtitkár a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ (NAIK) Mezőgazdasági Gépesített Intézetében rendezett, A jövő mezőgazdasága – fókuszban a hatékonyság elnevezésű konferencián megnyitóbeszédében kiemelte,
hogy versenyben vagyunk egyszerre a kelettel és a nyugattal is, mivel keletebbre a nagyméretű birtokstruktúra, nyugatabbra pedig a fejlettebb, precíziósabb technológiák használata élezi a mezőgazdasági versenyt.
Feldman Zsolt elmondta, hogy meg kell találni azokat a platformokat, amelyek segítségével az elérhető precíziós tudást minél jobban át lehet adni, ezért a kormány bekapcsolódik a precíziós technológiák használatának elősegítésébe, például e technológiák használatát beépítik a támogatási rendszerbe, amit a pár héten belül a kormány elé kerülő új agrárstratégia is tükrözni fog.
Közölte azt is, hogy a kormány szeretné elősegíteni a Digitális Agrárakadémia felállítását, amely a tudásátadásnak fontos szereplője lenne.
Borovics Attila a NAIK főigazgató-helyettese arról beszélt, hogy egy ipari forradalom közepén vagyunk, és az Ipar 4.0 folyamán a digitalizációnak be kell épülnie a termelés mindennapi folyamataiba, mert az egységes információkkal sokat spórolhatunk. Példaként említette, hogy a növények táplálék-utánpótlásánál a kelleténél többet költünk és a talajt is jobban igénybe vesszük, ellenben, ha minden érintetthez akár mobiltelefonon eljutnának az egységes információk és azokat értelmezni is tudnák, akkor sokkal versenyképesebb is lehetne a termelés. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
A termelési feltételek javításával pozitív irányba mozdulhat el a cukorrépa ágazat
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A halászati ellenőrzés és nyomon követés támogatása kiemelt projekt
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Huszonkilencedik alkalommal „nyitják nagyra kapuikat a magyar erdők”
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
A biztonság továbbra is a legfontosabb szempont az online vásárlás során
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Szárnyalnak a saját márkák Svédországban – 11,6%-os növekedés egy év alatt
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Negyven új üzletet nyithat májusig a Tedi Spanyolországban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >