AM-államtitkár: a Coop Rally erősíti a bizalmat a termelők és a fogyasztók között
A Coop Rally – amelyet idén 16. alkalommal rendeznek meg – ráirányítja a figyelmet a hazai gyártásra és a magyar termékekre, és eközben erősíti a bizalmat a termelők és a fogyasztók között – mondta az Agrárminisztérium élelmiszeriparért és kereskedelempolitikáért felelős államtitkára a kedden, Budapesten tartott sajtótájékoztatón.

Élelmiszeripari üzemeket és üzleteket érint a rally útvonala 2022-ben
Nobilis Márton közölte, a Coop társaság még 2006-ban indította útjára a magyar élelmiszer-előállítók és élelmiszer-feldolgozók tevékenységét bemutató országjárást, hogy támogassák a magyar élelmiszerek forgalmazását és fogyasztását. Az agrártárca mindvégig a kezdeményezés pártján állt – fűzte hozzá. Példaértékűnek nevezte, hogy a Coop-üzletlánc az idei rallyn az aszály által különösen sújtott keleti országrész 8 meghatározó gyártó- és forgalmazó-központján keresztül mutatja be a magyar élelmiszertermelés hagyományait és innovációit.
A Co-op Hungary Zrt. helyszínen kiadott közleménye szerint az idei Coop Rallyn, szeptember 7-8-án a kereskedelmi csoport beszállító és üzleti partnerei, valamint a média képviselői hat, Kelet-Magyarországon működő élelmiszeripari üzembe és a Coop csoport két tagvállalatának üzleteibe látogatnak el.
MTI
Kapcsolódó cikkeink
Új technológiával mérsékli az avokádó-pazarlást a Coop Norvégia
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Jelentős forrással segíti a terményszárítók fejlesztését a kormány
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Fehérje, bélrendszeri egészség és mentális jóllét – Ezek a trendek formálják a globális élelmiszeripari innovációt 2026-ban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Barcelonában nyit új marketingközpontot a Shein
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Új, multiszenzoros kampányt indított a Carrefour Polska
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Egészséges snackkel célozza a dél-amerikai piacot az Arla Foods Ingredients
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >


