AM-államtitkár: a beruházások hozzájárulnak az agrárium fejlődéséhez
Nemcsak túlélte, hanem a nehéz idei év ellenére erősödött a mező- és élelmiszergazdaság, sőt olyan lépések történtek a beruházások és szabályozó rendszerek révén, amelyek megalapozzák és elő is segítik majd az agrárium stabilitását és fejlődőképességét a következő években – jelentette ki az Agrárminisztérium (AM) államtitkára az online térben tartott Portfolió Agrárszektor 2020 konferencián.
Feldman Zsolt kiemelte, hogy az idei évet nemcsak a koronavírus-járvány nehezítette, hanem az aszály, a fagy, a sertéspestis és a madárinfluenza kihívásaival is meg kellett küzdeniük a mezőgazdasági szereplőknek.
A járvány utáni időszakra gondolva, idén számos új beruházási pályázatot hirdettek meg, ezek hozzájárulnak majd a versenyképes magyar agrárium építéséhez – tette hozzá.
Feldman Zsolt kifejtette: soha nem látott mértékű, 416 milliárd forintnyi igény érkezett rekord rövid idő alatt azokra az állattenyésztési és kertészeti pályázati felhívásokra, amelyeket ősszel nyújtottak be a gazdálkodók. A kistermelők fejlesztéseihez, értékesítési lehetőségeik bővítéseihez is hirdettek pályázatokat, amelyre 17,5 milliárd forint értékben nyújtottak be kérelmeket.
Az állattartó telepek fejlesztésére közel 330 milliárd forintnyi támogatási igény érkezett, ez mintegy 740 pályázatot jelent. Lezárult a kertészeti üzemek korszerűsítési pályázatának benyújtása is, ezekből egyebek mellett üveg- és fóliaházakat kívánnak finanszírozni. A 30 milliárd forintos keretre több mint 400 pályázat érkezett mintegy 87 milliárd forintnyi igénnyel – sorolta.
Az élelmiszeriparnak 415 milliárd forint támogatást ítéltek meg a vidékfejlesztési programból és beruházásösztönzési nemzeti költségvetésből finanszírozott támogatásokból, amely azt jelzi, hogy elkötelezettek a feldolgozottság és az export versenyképesség megteremtésére az élelmiszerek esetében.
Kitért arra is, hogy a gazdálkodók számára alapvető fontosságú a stabilitás a finanszírozásban. 2020 őszén a Magyar Államkincstár (MÁK) 265 milliárd forint előleget utalt ki a gazdálkodóknak.
Mindezek mellett a kormány 25 milliárd forint többletforrást biztosított az agrártárca számára annak az élelmiszergazdasági válságprogramnak a finanszírozására, amelynek lezárultával több mint 35 ezer támogatási kérelem után legalább 140 ezer munkahely megőrzéséhez járultak hozzá – tette hozzá. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Agrárminisztérium: érkezik a kárenyhítő támogatás, segíti a tavaszi munkákat
Március végéig több mint 10 ezer mezőgazdasági termelő részesül a…
Tovább olvasom >Gulyás Gergely: Szlovákiából érkezhetett a száj- és körömfájás betegség Levélre
A jelenlegi adatok alapján nyilvánvalónak tűnik, hogy Szlovákiából érkezett a…
Tovább olvasom >Raisz Anikó: a mezőgazdasági területek fenntarthatósága mellett fontos a vízhiányos időszakok okozta helyzet kezelése is
A mezőgazdasági termőterületek fenntarthatósága mindannyiunk számára fontos, viszont legalább ilyen…
Tovább olvasom >További cikkeink
Az Európai Bizottság az uniós borágazat versenyképességének erősítésére tett javaslatot
Az Európai Bizottság intézkedéseket javasol az európai borágazat versenyképességének, ellenálló…
Tovább olvasom >NGM: kormány megőrzi a nyugdíjak vásárlóerejét, novemberben átlagosan 39 600 forint kiegészítő emelést kapnak a nyugdíjasok
A kormány elkötelezett amellett, hogy a nyugdíjasok számára stabil és…
Tovább olvasom >A foglalkoztatottsági adatok alapján Magyarország Európa élmezőnyéhez tartozik
A Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján 2025 februárjában közel 4,7…
Tovább olvasom >